Csernely

2019.10.08. 15:00

Együtt készült a csernelyi derelye

Az idősebbek és a fiatalok közösen készítettek Csernelyben krumplitöltelékes derelyét.

Marosréti Ervin

A gyerekek a derelyekészítés valamennyi fázisában részt vettek

Fotó: Marosréti Ervin

Gyúrták, dagasztották és a felnőttekkel közösen töltötték a hagyományos krumplitöltelékes derelyét a helyi és a környékbeli gyerekek. A kis– és a nagyobb iskolások csapatokat alkotva segítették a nagyok munkáját, amelynek a legfontosabb üzenete az volt, hogy a legkisebb generáció is megtanulja a derelyekészítés fortélyait. A faluban és Hegyháton eddig elsősorban az idősebbek jeleskedtek a településre jellemző, ámde komoly fizikai munkát igénylő finomság elkészítésében. Most ebből a szempontból megváltozott a helyzet.

„Rengeteg fiatalt sikerült megszólítani a környező falvakból is.” Csorbáné Galambosi Erzsébet

Nagyon élvezték

– Hideg volt, és esett az eső, de nagyon élveztük az egész napot – mondta Váradi Hunor. – Kihozták a tésztát, amit meggyúrtunk, ezután töl­töttük, és a csapattal az el­készült derelyét közösen ettük meg. Szerencsére nem most láttam először, hiszen otthon is csináltunk már, de a közösségben sokkal hangulatosabb volt. Minden munkafázisnál jelen voltam, ott segítettem, ahol éppen szükség volt rám.

A csernelyi közösség most már évek óta tudatosan erősíti a falu és az étel közötti kapcsolatot, hiszen azt szeretnék, ha belátható időn belül felkerülne a hungarikumok közé. Azt is tudják, hogy ehhez még rengeteget kell dolgozniuk, de a közösség lelkes, nem ismernek teljesíthetetlen feladatot. A környék számos rendezvényén megjelentek az elmúlt hónapokban, most pedig több tucat gyerekkel szerettették meg a derelyekészítést.

Sokan csatlakoztak

– A borongós, esős idő ellenére rengeteg fiatalt sikerült megszólítani a környező falvakból is – tette hozzá Csorbáné Galambosi Erzsébet főszervező. – Csernely és a derelye kapcsolata több mint kétszáz évre tekint vissza, és azt szeretnénk, ha még legalább ennyi ideig fennmaradna, erősödne. Ehhez kell a következő generáció is, hiszen ezt a tudományt mi is a nagymamáinktól sajátítottuk el. Ehhez kellenek az ilyen rendezvények; azt tapasztaltuk, ha együtt vagyunk, közösen dolgozunk, minden könnyebben megy, és a közösséget is összehozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában