Miskolc

2019.10.12. 08:30

Biztonságos világháló

Felmérések bizonyítják, hogy a fiatalok negyede már áldozatul esett internetes bántalmazásnak.

Detzky Anna

Digitális Immunerősítés Diósgyőrben

Fotó: Kozma István

Felismerve az Y, Z és Alfa generáció tagjaira váró kihívásokat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Új Nemzedék Központ 2017-ben létrehozta a Digitális immunerősítő programot. Az év elején elindított országos sorozat hetedik állomásán, a miskolci Diósgyőri Gimnáziumban folytatódott kedden.

„Rengeteg bandita”

„Az internet világa nagyon veszélyes, rengeteg bandita van fent az online térben, akik folyamatosan, a tudtotok nélkül is veszélyeztetnek titeket. Ennek megelőzésére hoztuk létre a digitális road­show-t. Olyan aktivitások várnak rátok ma, ahol a védekezőképességeteket tudjátok erősíteni magatokban” – nyitotta meg a napot Fecske Gábor, a program munkatársa. Ezt követően köszöntötte Péter Barnabást, a Diósgyőri Gimnázium igazgatóját, dr. Tózsa-Rigóné dr. Nagy Juditot, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatóhelyettesét és Pfliegler Péter alpolgármestert, aki szintén szólt a jelenlévőkhöz.

 

„Bízom benne, hogy a miskolciak hallottak már róla, hogy okos- és zöld várost építünk. Erre csak úgy van mód, hogyha magunk is alkalmazzuk a 21. század vívmányait. Talán köztetek is van olyan, akinek a hozzátartozói kaptak a 17 ezer darab laptopból, amit két-három éve osztottunk ki. Magyarországon ezzel Miskolc az elsők között van, amelyik az idősebb korosztályt is részeltette a modern technikában, és a használatára is megtanította őket. Szintén az élen járunk abban, hogy az összes villamosunkon és buszunkon, illetve közterületeken is akadálymentes és ingyenes wifit lehet használni” – mondta a köszöntőjében Pliegler Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában