A választás a hiteles közvélemény-kutatás

Miskolcon öt polgármesterjelölt szerzett jogosultságot az október 13-án esedékes önkormányzati választáson való részvételre. Egy kormánypárti jelölttel – dr. Alakszai Zoltán – szemben négy ellenzéki, avagy az ellenzék által támogatott, illetve civil jelölt áll. Másfél héttel a választás előtt Fekete Sándor politológussal, a Miskolci Egyetem tanárával az összefogásról, a választási esélyekről, illetve a kampányról beszélgettünk.

Nagyon sok erőt mozgósított, de nem vált teljessé az ellenzéki összefogás. Lehet-e számítani az ellenzéki szavazatok szétaprózódására?

Azt gondolom, az ellenzéki oldalon egy pillanatig sem kalkuláltak komolyan azzal az eshetőséggel, hogy a Fidesz-jelöltekkel szemben minden „fronton” csak egy-egy kihívó lesz. A Veres Pál mögött álló támogatók 9 politikai szervezetet tudtak egy ernyő alá vonni, amely mindenképpen komoly kompromisszumokat kívánt. Borítékolható volt a Mi Hazánk és a Munkáspárt különutas politikája, az Új Lendület ugyanakkor a „semmiből” jelent meg. Érdemes felidéznünk 2014-et, amikor 8 (!) polgármesterjelölt feszült egymásnak, egy jóval megosztottabb ellenzéki oldallal: akkor a 3 releváns jelölt (Kriza Ákos, Pásztor Albert és Jakab Péter) összesen a voksok 96,16 százalékát szerezte meg, míg a többi 5 induló együttesen kapott 3,84 százaléknyi szavazatot. A legfontosabb kérdés tehát az, hogy az idén várhatóan kiemelkedő támogatottságú polgármesterjelöltek (Alakszai Zoltán és Veres Pál) mögött mekkora mozgósítható szavazóbázis található, s a többi 3 jelölt (Fülöp József Istvánné, Kopcsó Gábor és Pakusza Zoltán) hány protest szavazatot visz el az ellenzéki oldalon – nagy valószínűséggel Veres Pál csapata kiegyezne a 2014-es 4 százalék körüli értékkel.

Az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje, Veres Pál függetlenként lép fel. Valós állapotnak tekinthető ez?

Éppen az ellenzéki összefogás eredményezte azt a valóban nehezen kezelhető helyzetet, amely mindenképpen szükségessé tette a választók felé az érintett polgármesterjelölt öndefinícióját. A sokszínű támogatók miatt, a politikai értékek és irányzatok tág körét maga mögött tudva lehetetlen feladat lenne az egyértelmű politikai önbesorolás – a „független” szónak ugyanakkor még mindig komoly politikai jelentés- és értéktöbblete van.

Az ellenzéki összefogást létrehozó kilenc párt és szervezet felölel egy széles politikai palettát. Lehetséges-e ilyen erőviszonyok közepette tartós konszenzust létrehozni, vagy csak időleges kompromisszumnak tekinthető az ilyen együttműködés?

Erre a kérdésre csak az idő adhat választ, ugyanakkor a Jobbik már nem tekinthető szélsőjobb politikai erőnek, így ez a szegmens hiányzik az ellenzéki összefogásból. Látható az is, hogy a jelenlegi választási rendszer az ellenzék számára egyetlen lehetséges utat jelöl ki: a minél szélesebb körű koordinációt. A kampány során az ellenzéki pártoknak össze kellett hangolniuk a helyi üzeneteiket, ráadásul a különböző, rendkívül eltérő összetételű választókörzetek szintjén is. A helyi politikára általában jellemző a politizáló személyek viszonyában a lazább interakció, ami sokszor felülírja a mögöttes politikai erők közötti kapcsolatrendszert.

Mennyi esélyét látja annak, hogy az ellenzéki összefogás sikere esetén továbbra is képes lesz a pártpolitikai különbözőségeket félretéve kormányozni Miskolcot?

Helyi, önkormányzati szinten láttunk már furcsának ható együttműködéseket – „kicsiben” ezt könnyebb működtetni, mint országos léptékben. Elegendő csak a különböző időközi választásokra gondolnunk, ahol először dőltek le korábban sziklaszilárdnak hitt falak, például az MSZP és a Jobbik között. A teljes összefogás sosem lesz rózsaillatú, de a képviselői körzetek elosztása egyértelműen jelzi a kompromisszum szándékát.

Mire számíthat a kormánytól Miskolc, ha az ellenzéki összefogás nyeri el a város irányításának jogát?

Az egész kampányban fontos Fidesz-üzenet volt a kormányzattal való harmónia imperatívusza, hiszen ellenkező esetben fontos fejlesztési forrásoktól eshet el a város. A válasz erre Szeged példája lehet, amely ellenzéki polgármesterrel is dinamikusan fejlődött az elmúlt ciklusban. Jogos kérdés, hogy a kormány valóban elzárná-e a pénzcsapokat egy ellenzéki Miskolctól, érdemes-e ezt a „büntetést” alkalmazni egy településsel szemben, vagy inkább az egymásra utaltság politikája győzne. Mindkettőre számos példa van…

Az előző választásokon nem járt sikerrel az összefogás. Mik lehetnek annak okai és tapasztalatai?

Elegendő csak a legutóbbi önkormányzati választásra gondolni: 2014-ben Pásztor Albert és Jakab Péter együttes polgármesterjelölti indulása kaparta ki a gesztenyét Kriza Ákosnak. Ráadásul ez a megosztottság a képviselőjelöltek esetében is kézzelfogható volt. Ezzel kapcsolatban szintén fontos elem, hogy idén az ellenzéki szavazók mennyire találják meg a szavazólapokon a valóban „esélyes jelöltet”, hiszen 2014-ben számos körzetben és a polgármesterjelöltek esetében is az ellenzéki indulók közötti „szétszavazás” hozta meg a sikert a Fidesznek.

Ön mit gondol a jelöltek a kampányban sokat emlegetett hozzáértéséről és vezetési tapasztalatáról?

Politikai téren kétségtelenül Alakszai Zoltánnak van a legnagyobb tapasztalata, azonban Veres Pál éppen a politikai empíria hiányával, a politikai függetlenség homloktérbe állításával kampányol. Legalább ennyire fontos, hogy a ringbe szálló jelöltek mögött milyen szakértői csapat található, hiszen egy város vezetése komoly csapatmunka, s egyáltalán nem mindegy, hogy a konkrét ígéretek kapcsán milyen gyorsan és milyen minőségben áll fel Miskolc irányító grémiuma.

A polgármester személyén túl fontos, hogy a város működésével kapcsolatos döntéseket hozó közgyűlés milyen összetételű. Mi történhet abban az esetben, ha a polgármester és a közgyűlési többség nem azonos színezetű?

Egy ilyen politikai helyzet már rövid távon is működésképtelennek tűnik. A rendkívül durva hangnemű kampány elvette a normális együttműködés lehetőségének reményét. Amennyiben nem lesz azonos színezetű a polgármester és a közgyűlési többség, nagyon hamar teljes politikai bizonytalanság, káosz és időközi választás következhet Miskolcon.

Mindkét oldal közvélemény-kutatásra hivatkozva állítja, hogy az ő jelöltje vezet a másik előtt. Mely közvélemény-kutatás tekinthető hitelesnek?

A választás a leghitelesebb közvélemény-kutatás. A tréfát félretéve, a közvélemény-kutatási adatok kampányeszközzé tétele kétélű fegyver: egyrészt szükség van a hitre, a győzelem kézzelfogható reményére még az elkötelezett szavazók esetében is, ugyanakkor számos példát láttunk már arra, hogy a „nagyon vezető” jelölt támogatói elkényelmesedtek, otthon maradtak, ami végül vereséget eredményezett. Persze, az is tudható a politikai pszichológiából, hogy a szavazásra rávehető bizonytalanok körében erős a „várható győzteshez” húzó hatás. Nem véletlen, hogy mindkét oldalon egy a jelszó október 13-án: a mozgósítás.