Miskolc

2019.09.04. 17:30

Kevesebben vannak már, de értékeket teremtenek

Szeptember 6–7-én rendezik meg Miskolcon a VI. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt.

Szaniszló Bálint

Demeter Ervin (balról) és dr. Alakszai Zoltán

Fotó: Ádám János

A megye 16 járásából 92 kiállító, a szomszédos megyékből – Hevesből, Nógrádból, Szabolcs-Szatmár-Beregből – további 6 település. Ezek az adatok jellemzik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködése révén szeptember 6-án és 7-én a megyeszékhelyen megrendezendő VI. Közfoglalkoztatási Kiállítást és Vásárt.

A közfoglalkoztatás még mindig meghatározó tényezője a megyei foglalkoztatásnak.” Demeter Ervin

A fejlődést demonstrálja

Demeter Ervin megyei kormánymegbízott az eseményről szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kiállításon az önkormányzatoknak, településüzemeltető szervezeteknek, nonprofit társaságoknak és szociális szövetkezeteknek alkalmuk nyílik a közfoglalkoztatás során előállított termékek bemutatására, az egyes foglalkoztatási programok értékteremtő jellegének, ezáltal a település fejlődésének demonstrálására.

 

A kormánymegbízott rámutatott, hogy a gazdaság örvendetes élénkülése maga után vonja a közfoglalkoztatás csökkenését. „Ma már a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra kerülők számának növelése az elsődleges kormányzati cél, így csökkenteni kell a munkaerő közfoglalkoztatásban történő bennragadását – hangsúlyozta. – Már olyan helyzet is előfordul, hogy a közfoglalkoztatásban is munkaerőhiány alakul ki egyes helyzetekben”.

Mint megtudtuk, a közfoglalkoztatás támogatására a központi költségvetés 180 milliárd forintot különített el. A megye számára ebben az évben rendelkezésre álló keret – az áthúzódó forrásokkal együtt – 31,14 milliárd forint. „Ebből is látható, hogy a közfoglalkoztatás még mindig meghatározó tényezője a megyei foglalkoztatásnak” – jelentette ki Demeter Ervin.

Csökken a számuk

A munkaerőpiaci helyzetnek és a kormányzati szándéknak megfelelően a hazai közfoglalkoztatásban tavaly átlagosan 135 620 fő dolgozott. Ez idén 110 994 főre csökkent. Megtudhattuk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2018-ban 26 280 volt a közfoglalkoztatásban dolgozók átlaglétszáma, amely idén 22 548-ra csökkent. Mindezek alapján a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt országosan 18,2 százalékkal, megyei szinten pedig 14,2 százalékkal csökkent.

A szépülést szolgálták

„A kormány és az önkormányzat közösen elérte azt, hogy jelentős mértékben csökkent Miskolcon a munkanélküliség – jelentette ki dr. Alakszai Zoltán jegyző. – Az adatok ékesen bizonyítják ezt, hiszen, míg 2010-ben csaknem 13 ezer munkanélküli volt a városban, ez 11,22 százalék volt, addig jelenleg 4700 fő a munkanélküliek száma, ami százalékosan 4,38. Ki gondolta volna ezt kilenc éve?”

Dr. Alakszai Zoltán hangsúlyozta, hogy a közfoglalkoztatás egy olyan eszköz, amely a nyílt munkaerőpiacra segíti az embereket. Ezáltal a segélyalapú kultúra helyett a munkaalapú kultúra ver gyökeret az országban. „Miskolc olyan gazdasági fejlődésen ment keresztül, amely magával vonta a közfoglalkoztatottak számának csökkenését. Tavaly 1923 fő közfoglalkoztatott volt a városban, ma pedig mindössze 750. Ez is jelzi, hogy van kiút ebből a státuszból” – hangsúyozta. Elmondta még, hogy a közmunkások jelentősen hozzájárultak a város szépüléséhez.


Ösztönző támogatás lesz

A kormány néhány héttel ezelőtt döntött a közfoglalkoztatottak részére nyújtandó egyszeri foglalkoztatást ösztönző támogatásól – tudtuk meg Demeter Ervin megyei kormánymegbízottól. A rendeletmódosítás értelmében azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. augusztus 1-jén közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, és 2019. január 1-je és július 31-e között legalább 90 napig közfoglalkoztatottak voltak, szeptemberben egyszeri, egyösszegű foglalkoztatást ösztönző támogatást kapnak. A foglalkoztatást ösztönző juttatás bruttó összege 81 530 forint, amelyet a közfoglalkoztató fizet ki szeptember 20-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában