Sajóvelezd

2019.09.18. 09:30

Káposzta minden formában

Töltött, rakott formában, tésztával, sztrapacskaként és süteménybe töltve is felszolgálták.

Minden a káposzta körül forgott

Fotó: Marosréti Ervin

Évszázadok óta meghatározó növénye Sajóvelezdnek a káposzta. A nedves, párás levegő és a folyó közelsége remek adottságokat teremtett a kis borsodi faluban, ahol a régmúlt nagyüzemi termesztése mellett manapság családi gazdálkodás formájában termesztik a növényt. Idén másodszor rendeztek fesztivált, ahol számtalanféle káposztás étel került az asztalra.

Gazdag történelem

– Egyes feljegyzések szerint már az 1700-as években termeltek káposztát a faluban, amelyet fejenként számoltak össze az adókivetés miatt – mesélt a régre nyúló kapcsolatról Tóth László, a település egykori polgármestere, díszpolgára. – A két világháború idején és azt követően pedig vagonszámra vitték tőlünk a velezdi káposztát, Eger és Miskolc vonzáskörzetében mind elfogyott, ami helyben termett. Manapság családi gazdálkodás formájában foglalkoznak a növényter­mesztéssel, de a káposzta továbbra is Velezd védjegyének számít.

Sajóvelezd neve és a káposzta tehát egybeforrt az elmúlt évszázadokban, éppen ezért a helyi egyesület tagjai idén már másodszor rendeztek fesztivált, ahol természetesen a gasztronómia került a középpontba.

– Megmozdult a falu, rengetegen segítettek nekünk abban, hogy sikeres legyen a rendezvény, külön szeretnénk megköszönni özvegy Kotó Lászlóné Kati néni segítség – tette hozzá Takács József Györgyné, a Sajómentiekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Ez pedig nagyon fontos, hiszen az őseinktől kapott hagyományt tettük élővé és visszük tovább. A főzőversenyre is sok csapat nevezett, számos különleges káposztás étel készült, és a délutáni, színpadi programokat is sok vendég kísérte figyelemmel.

Az előzetesen meghirdetett főzőversenyre a faluból és a környékről is sok csapat nevezett. Csupán annyi volt a kritérium, hogy az elkészített ételnek tartalmaznia kellett káposztát. Kónya István és csapata babbal és csülökkel spékelte meg az alapanyagot, sőt még velezdi forrásvizet is felhasználtak a főzésnél.

Igazi közösségi program

– Két ételt készítettünk, hiszen a nap nem múlhatott el töltött káposzta nélkül – árulta el Kónya István. – Ennek egyébként nálunk az a különlegessége, hogy nem hússal, hanem gerslivel készül. A rendezvény egyébként nagyon jó ötlet volt, hiszen ismét összehozta a lakosságot, igazi közösségi programmá vált az elmúlt két évben.

Érdekesség, hogy az előttünk álló vasárnap Hétben is káposztafesztivált tartanak, hiszen annak idején a Velezdhez közeli faluban is sokan foglalkoztak a termesztésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában