Putnok

2019.09.11. 17:00

Felújítják a járdát saját készítésű lapokkal

Putnokon az Arany János úton teljes hosszában átépítik a gyalogosközlekedésre szolgáló járdát.

Marosréti Ervin

Jeddi József

Forrás: ÉM

Ezekben a hetekben járdaépítéssel és az elhasználódott lapok pótlásával is foglalkoznak a Városgondnokság munkatársai Putnokon. Ezzel kapcsolatban Jeddi József intézményvezető kiemelte: néhány évvel ezelőtt elindítottak egy jelentős járdafelújítási programot, amit több hullámban tudtak és tudnak elvégezni. A cég feladatköre ugyanis roppant szerteágazó, a megnövekedett kőműves feladatok miatt több esetben kénytelenek fontossági sorrendet felállítani.

Sok feladat

– Parkolókat építettünk, valamint a temető kerítésének kialakításánál is közreműködtünk az elmúlt egy-két évben – mondta érdeklődésünkre Jeddi József, a Városgondnokság igazgatója. – Idén a bölcsőde kerítése és az intézmény teraszának kialakítása is ránk hárult, ezért a járdaépítéssel egy kicsit megcsúsztunk. Most azonban lehetőségünk nyílt arra, hogy az Arany János úton, a vasútállomás felőli végétől elkezdjük a munkát. Bízom benne, hogy mostantól folyamatosan, zökkenők nélkül tudunk haladni ezen a részen. Azt szeretnénk elérni, hogy azon az oldalon az utcát teljes hosszában át tudjuk építeni ebben az esztendőben. Amennyiben az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, akkor áthúzódva legkésőbb a jövő év első részében végezni kívánunk ezzel a feladattal.

A járdaépítéssel kapcsolatban Jeddi József azt is elárulta, hogy az Arany János úton – csakúgy mint máshol – saját készítésű lapokat használnak. Az autóbejáróknál azonban fix betonnal öntik ki a területet, hiszen ezeken a részeken nagyobb súlyterhelésnek lesz kitéve a terület. A lakosságot azonban anyagi hozzájárulás nem terheli, a Városgondnokság saját költségvetéséből, valamint a közfoglalkoztatás keretében valósítja meg a kivitelezést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában