Ózd

2019.09.20. 09:30

A tizedik Jazzparádét rendezik meg Ózdon

Pénteken és szombaton jazz- és rockkoncertek várnak az ózdiakra.

Marosréti Ervin

Ganxsta Zolee és a Kartel

Két műfaj keveredik az előttünk álló hétvégén Ózdon, ahol megszakítás nélkül már a tizedik Jazz & Rock Parádét rendezik meg. A 2010-es indulás óta a hazai zenei élet krémje már megfordult az egykori kohászvárosban. Első időkben a Rombauer Romszínpadon, az elmúlt években pedig a Gyártörténeti Emlékpark területén rendezték meg az esemény fő napját.

A kétnapos program során azonban a rendezők igyekeznek bevonni az egész települést, ezért pénteken napközben a város több pontján is találkozhat a lakosság utcazenészekkel. Este hat órától az Olvasóban folytatódik a program, méghozzá egy zenés színházi produkcióval, amit egy Party Mix követ egészen éjfélig.

Ganxsta Zolee és a többiek

Szeptember 21-én, szombaton a skanzen területén felállított szabadtéri színpadhoz várják a közönséget, a fő nap 16 órától kezdődik. A délután folyamán fellép a Makovics Sextet, a Papa Jazz Steven, Jármai Edit Quintett, valamint a Guca Partizans. Este nyolctól pedig Ganxsta Zolee és a Kartel jazzkoncertje zárja az eseményt.

– Bízunk benne, hogy a jubileumi Jazzparádé menüje sokaknak elnyerni a tetszését – fogalmazott Dancsok Tamás, az esemény főszervezője. – Eddig valóban május végén rendeztük meg a kétnapos programot, de idén akkor Ózdon a Hétvölgy Fesztivál zajlott. A város nem olyan tehetős, és egyébként sem lett volna értelme annak, hogy megosszuk a közönséget. Ettől függetlenül bízom benne, hogy ebben a szép szeptemberi időben ismét sokan látogatnak majd el hozzánk.

Rom-színpad?

Dancsok Tamást a korábbi helyszínről, a Rombauer Színpad sorsáról is kérdeztük. Az elbontástól a régi acélműi csarnokot sikerült megmenteni, de mivel továbbra is balesetveszélyes, ezért a Jazz és Rock Parádét néhány száz méterrel odébb tartják meg.

– Reméljük, hogy a közeljövőben rendeződik a Rom-színpad sorsa, méghozzá pozitív irányba – tette hozzá Dancsok Tamás. – Ebben állami segítségre is szükség lesz, ám bízunk benne, hogy erre már nem kell sokáig várni. Egy folyamat elkezdődött, optimista vagyok a jövővel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában