Borsod-Abaúj-Zemplén

2019.09.14. 11:30

A sikeresek kisegítik a kisebbeket

Mentorok segítik a kisebb vállalkozásokat a külpiacon és a beszállítóvá válásban.

Szaniszló Bálint

Mentor program indult a Bokikban

Fotó: Bujdos Tibor

Megjelentek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei beszállítói és külpiaci területen mentorálandó kis- és középvállalkozások kiválasztására vonatkozó pályázati felhívások a már futó Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében.

Átadják tudásukat

Szűkebb pátriánkban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara beszállítói mentoráltnak olyan termelőtevékenységet folytató vállalkozásokat keres, amelyek szeretnének belépni a hazai, illetve nemzetközi beszállítói láncokba. Külpiaci mentoráltnak pedig olyan kis- és közepes vállalkozások érdeklődését várják, amelyek exportképesek és bővíteni szeretnék a külpiaci tudásukat, valamint be akarják indítani külkereskedelmi tevékenységüket, neves közepes vagy nagyvállalatok közreműködése mellett.

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram tegnapi megyei nyitórendezvényén elhangzott még, hogy a beszállítói és külpiaci mentorálás elsődleges célja – a kormányzati célokkal összhangban – a kis- és közepes vállalkozások ösztönzése termelési, szolgáltatási színvonaluk emelésére.

A beszállítói alprogram legfontosabb célja, hogy a hazai vállalkozások potenciális beszállítóivá válhassanak nemcsak a programban részt vevő, így integrátori szerepet is betöltő mentorcégeknek, de számos más, a beszállítóik elé magas követelményeket állító hazai és külföldi vállalkozásnak.

Várják a jelentkezőket

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., a Joyson Safety Systems Hungary Kft. és a S.E.G.A. Hungary Kft. beszállítói mentorcégek mellé várják négy-négy mentorálandó kis- és közepes vállalkozás jelentkezését.

 

A külpiaci alprogramban a magyar tulajdonú kkv-k exportképességének kialakítása, illetve annak növelése, továbbfejlesztése a cél. A megyében a FUX Zrt. és a Weinberg ’93 Építő Kft. külpiaci mentorcégek mellé szintén várják hat-hat mentorálandó vállalkozás jelentkezését.

Megerősödnek

A mentorprogram már megerősödött, minőségileg magasabb szintet elért kis- és közepes vállalkozások képesek lesznek önállóan bekapcsolódni a nemzetközi munkamegosztásba akár beszállítóként, akár közvetlen exportőrként. Az Országos Vállalkozói Mentorprogram e célok eléréséhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csoportos, szakmai mentorálással nyújt segítséget az előbb említett három beszállítói és két külpiaci mentorcég közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában