lezárások

2019.08.02. 08:00

Lezárások terelésekkel

Három település is nagyobb forgalmat kap az autópálya-építés miatt.

Horváth Imre

Tornyosnémeti is kap a 3-as főút forgalmából

Fotó: Kozma István

A döntés már évekkel ezelőtt megszületett arról, hogy a Modern városok program keretében megépítik az M30-asból még hiányzó – Miskolctól Tornyosnémetiig tartó – 56 kilométeres szakaszt. Ahogy beszámoltunk már róla, a kivitelezés három szakaszban, három kivitelezővel indulhatott meg.

Szerdától másfél évig

Múlt héten érdeklődtünk afelől, hogy pontosan hogyan halad és hol tart a kivitelezés, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) arról tájékoztatott, hogy a munkaterületen jelenleg régészeti, terület-előkészítési munkák és közműkiváltások zajlanak. A vállalkozók több épületet elbontottak, megnyíltak a bányák, célkitermelők. Folyamatos a szállítóutak építése, egyes szakaszokon megkezdődtek az előkészítő földmunkák, a töltésanyag-­depóniák kialakítása és a nagy tömegű anyagbeszállítás. A kivitelező által készített kiviteli terv egyes részeit már elfogadták, a továbbiak véglegesítése van folyamatban, ezt követheti majd a látványosabb munkavégzés.

Az már korábban felmerült, hogy az autópálya építése miatt szükség lehet a 3-as főúton lezárásokra és forgalomterelésekre, főleg annak függvényében, hogy az épülő aszfaltcsík egy szakaszon a 3-as nyomvonalát követi. Szerdán délután aztán a NIF arról tájékoztatott, hogy a lezárás és terelés meg is történt, sőt újabb ilyenre lesz szükség néhány napon belül. „Július 31-én lezárták az M30-as autópálya Encs–Tornyosnémeti közötti szakasz építésénél a 3. sz. főút 229 és 232-es km-szelvények közötti szakaszát. A korlátozásra azért kerül sor, mert ezen a részen az autópálya a meglévő 3. sz. főút nyomvonalának felhasználásával kerül megépítésre. A forgalom Novajidrány településre lesz terelve. A lezárás feloldása 2020 év végén várható. Rövidebb időszakra, 2019. augusztus 13-tól augusztus 31-ig szintén lezárásra kerül a 3. sz. főút 240 és 247-es km-szelvények közötti szakasza. Ezen a szakaszon a 3. sz. főút hídjainak elbontása történik. A forgalom Hidasnémeti és Tornyosnémeti településekre lesz terelve” – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az M30-as terveiből kiderül, hogy az első szakasz teljesen új nyomvonalon épül majd meg, két külön szintű csomóponttal, négy felüljáróval, három aluljáróval és egy kétoldali tengelysúlymérő állomással.

Mérnökség és pihenők

A szintén új nyomvonalon épülő második szakaszon is két külön szintű csomópont épül ki, továbbá tíz felüljáró, tizenegy aluljáró, egy vadátjáró és zajárnyékoló fal alkotja majd a műtárgyakat. Ezen a szakaszon lesz egy kétoldali komplex pihenőhely, valamint a nyertes csapat feladata az encsi autópálya-mérnökség megépítése is.

A projekt részét képezi az Abaújdevecser és Forró közötti, illetve az Encs és Forró közötti kerékpárút, valamint az Encs és Abaújdevecser közötti gyalog- és kerékpárút kialakítása is. A harmadik – Encs utáni – szakasz már nagyrészt érinti a jelenlegi 3-as számú főközlekedési út nyomvonalát, és Tornyosnémetinél becsatlakozik a már átadott 1,7 kilométeres szakaszba. Ezen a szakaszon is két külön szintű autópálya-csomópont épül, valamint tizenhat felüljáró és négy aluljáró. Itt lesz két kétoldali egyszerű pihenőhely, és a lakott területek védelme érdekében több helyen zajárnyékoló falat is kialakítanak. Ezen a részen a projekt részét képezi összesen hét vízfolyás medrének korrekciója is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában