Önkormányzati választás 2019

2019.08.09. 11:19

Breaking: Kriza Ákos nem indul

Egészségi okok miatt visszalépett dr. Kriza Ákos, a Fidesz miskolci polgármesterjelöltje dr. Alakszai Zoltán lesz.

Szaniszló Bálint

Dr. Kriza Ákos

Fotó: Ádám János

Dr. Kriza Ákos: „Nagyon szép volt kilenc éven át a miskolciakat szolgálni felelősen megválasztott vezetőként...”

„Egy önkormányzat, egy közösség életében a legfontosabb, hogy a munkáját mindenkor felelősségteljesen végezze. Így van ez a miskolci önkormányzat életében is. Elkezdtük 2010-ben, amikor átvettük a város vezetését, ezt tettük 2014-ben, amikor folytattuk. Most, 2019-ben egy újabb ciklus küszöbén újra felelősséggel kell döntenünk a folytatásról. A mostani döntés személyemhez kapcsolódik. Több mint tíz esztendeje rosszindulatú betegséggel küzdök, amit a legújabb vizsgálatok is visszaigazoltak. Úgy gondolom, egy újabb ciklusnak így felelősséggel nem kezdhetek neki. Tájékoztattam a Fidesz elnökségét, hogy egészségi állapotom miatt nem vállalom egy újabb ciklusra a város vezetését. Azt javasoltam az elnökségnek, hogy dr. Alakszai Zoltánt, Miskolc megyei Jogú Város jegyzőjét jelölje a város polgármesteri posztjára. Dr. Alakszai Zoltán fél évtizede vesz részt a város vezetésében, ismeri Miskolc ügyeit, bajait, erényeit, lehetőségeit.

„Nagyon szép volt kilenc éven át a miskolciakat szolgálni felelősen megválasztott vezetőként. Nincs is szebb elégtétel, hogy a város választópolgárai kétszer is rám bízták Miskolc vezetését – fogalmazott a leköszönő polgármester. – A munka még nem fejeződött be. Felelősséggel folytatni ezt a munkát dr. Alakszai Zoltán tudja. Kérek minden miskolcit, hogy támogassa őt ebben.

Dr. Kriza Ákos hozzátette, hogy október 13-áig a város megválasztott polgármestereként folytatja munkáját ugyanazzal az energiával és lendülettel, mint idáig.

Folytatni a munkát!

Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke elmondta, hogy a párt elnöksége elfogadta a dr. Kriza Ákos által javasolt polgármesterjelöltet, és arra kéri a miskolciakat, hogy tiszteljék meg bizalmukkal dr. Alakszai Zoltánt. „Arra kérem a miskolciakat, hogy segítsék a Fidesz polgármesterjelöltjét abban, hogy ez a fantasztikus munka, amit a a város elvégzett dr. Kriza Ákos polgármester vezetésével, folytatódjon és teljesedjen ki. Miskolcnak nagyon nagy szüksége van arra, hogy még legalább 9-10 sikeres év után olyan pályát fusson be, hogy elfoglalhassa azt a méltó helyet, ami az egyik legnagyobb magyar várost megilleti. Én azt hiszem, hogy erre minden remény megvan.”

Kósa Lajos dr. Kriza Ákosról azt mondta, hogy rendkívüli munkát végzett a város élén, és minden jót kíván neki további életében.

A fejlődés útján

A Fidesz újdonsült miskolci polgármesterjelöltje köszönetet mondott dr. Kriza Ákosnak azért a bizalomért, amellyel megtisztelte azzal, hogy az elmúlt öt évben együtt dolgozhattak a város vezetésében és azzal, hogy az elkövetkező időszakban is Miskolc további fejlődése érdekében.

„Az elmúlt öt évben kabinetfőnökként és jegyzőként megfelelő ismereteket szerezhettem a város működéséről – mondta dr. Alakszai Zoltán. – Teljes mellszélességgel támogattam azokat a városfejlesztési elképzeléseket, amelyeket a várost vezető erő polgármester úr irányításával elkezdett. A további városvezetői feladat az, hogy ezt a látható fejlődést a miskolciak számára minél inkább érezhetővé tegyük a következő ciklusban. Ehhez kérem minden miskolci támogatását.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában