jótékonyság

2019.07.30. 17:30

Régi biciklijével segíthet a gyerekeknek

A nagykárolyi közlekedésbiztonsági táborban részt vevő fiatalokhoz kerülnek majd a felajánlott kerékpárok.

Bájer Máté

Balról: Tomor László, az Excelsior Sportcentrum tulajdonosa és Lődár Péter

Fotó: Ádám János

Mikor kell elengedni egy olyan tárgyat, amire nincs már szükségünk a mindennapok során? Vegyük például a pincében porosodó, törött pedálú biciklit, amit mindig is szerettünk volna felújítani, megjavítani, lefesteni, csak épp valahogy sose volt rá szabadidőnk. Mihez kezdjünk? Halogassuk addig a vele kapcsolatos terveinket, amíg végül úgy elkoptatja az idő, hogy egyik este kitoljuk a kuka mellé, és hátra sem fordulva megszabadulunk az egykor kedves holmitól? Esetleg lássuk be, hogy nálunk már csak a rozsda nő rajta, és adjunk esélyt, hogy mások számára is boldog emlékeket szerezzen? A döntést egyedül kell meghoznunk, de ha szeretnénk olyan helyen tudni régi bringánkat, ahol biztosan jó hasznát veszik, abban vannak, akik jó szívvel segítenek!

„Jelenleg Erdélyben szervezünk egy közlekedésbiztonsági tábort az ottani rászoruló gyerekek részére. Ehhez kapcsolódik a mostani kezdeményezés. A felajánlott kerékpárokat a nagykárolyi fiatalok kapják, akik a tábor során játékos formában tanulják meg a közlekedés alapjait” – világosított fel minket Lődár Péter, a miskolci székhelyű Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület elnöke.

A német minta a követendő

Az egyesület egyébként a borsodi megyeszékhelyen is rendszeresen tart előadásokat a fiatalok számára a KRESZ-ről, különböző közlekedésbiztonság-technikákról és védőfelszerelések használatáról.

„Hosszú távú célunk a közlekedési morál átalakítása nyugati példára, a kerékpáros kultúrával a fókuszpontban. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan, főleg gyerekek, ösztönszerűen használják a különböző közlekedési eszközöket, mint amilyen a roller vagy a bicikli. Éppen ezért érdemes minél korábban megtanítani őket azokra a szituációkra és baleseti helyzetekre, amikkel találkozhatnak a hétköznapok során. Így talán csökkenthető a balesetek száma” – mondja Lődár Péter, aki szerint Németország az egyik követendő példa, ahol az általános iskolásokat már alsó tagozatban behatóbban is megismertetik a közlekedési táblák jelentéseivel.

Minden biciklit várnak

Virág Gergely, az egyesület alelnöke arról is beszámolt, hol tart most az ügy: „Egyre több érdeklődő keres meg minket, akik szeretnék a használt vagy kevésbé használt kerékpárjaikat felajánlani nekünk. Új kerékpárokról is kaptunk felajánlásokat, úgyhogy szép számban gyülekeznek a biciklik. Nagyon bizakodóak vagyunk. A felajánlott kerékpárokat egyébként a Pesti út 62. szám alatt található Excelsior Sportcentrum üzletében várják. A sportcentrum – a jótékonysági felhíváshoz csatlakozva – vállalta a beérkező kerékpárok átvizsgálását és kijavítását, hogy a gyerekeknek már csak föl kelljen ülni rájuk és tekerni.

„Bármilyen bicikli megfelel, aminek két kereke van és gurul. A többit már mi megoldjuk. Bízunk benne, hogy sokan csatlakoznak még a felhíváshoz, és egy igazán nagy utánfutót kell majd bérelni, hogy Nagykárolyra tudjuk szállítani a bicajokat” – tette hozzá Virág Gergely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában