bicajos világ

2019.07.19. 16:00

Mindenkit várnak a kerékpáros élménytúrák

A hangsúly nem a teljesítményen van, hanem a hangulatos, közös tekerésen.

Pap Gyula

Útra készen az MRCC különítmény

Fotó: Pap Gyula

A teljesség igénye nélkül – a rendelkezésre álló információk alapján – igyekszünk körképet adni azokról a lehetőségekről, amelyek az alkalmanként, hobbijelleggel tekerőket várják, ha társaságban szeretnék róni az utat drótszamaruk hátán. Több társaság is van, amely a neten szerveződve hirdeti meg programjait: egyik ilyen a Miskolci Csajok a Bicajon nevű Facebook-csoport, akik a Zöld Kapcsolat Egyesület közreműködésével szervezik túráikat.

„A Miskolci Csajok a Bicajon csoport nem valamiféle feminista, kizárólag nők számára létrehozott közösség, azaz bárki csatlakozhat hozzánk. Elsődleges célunk, hogy bátorítsuk és segítséget nyújtsunk azoknak a hölgyeknek, akik szabadidejükben, olykor, és nem profi sportként tekintenek erre a mozgásformára. Akik szeretnének suliba, munkába, boltba is kerékpárral járni, de ehhez önbizalomra van szükségük” – írják.

Számos kirándulóhelyet felkeresnek a megyében a főként lányokból álló csoport tagjai, ahová természetesen szívesen várják a férfi túratársakat is. Profiljuk szerint legutóbb a Tisza-tóhoz tettek kellemes kirándulást.

Rendszeres találkozó

A Miskolci Road Cycling Club két éve alakult, elődje az MVSC-­kerékpárszakosztály volt. Azóta számos rangos eseményen, versenyen jelentek meg és értek el kiemelkedő eredményeket. Elhivatottságukat mutatja, hogy mivel a sportszervezet anyagi lehetőségei korlátozottak, a csapattagok sokszor saját anyagi erőforrásaikat is igénybe véve utaznak és neveznek egy-egy viadalra. A társadalmi szerepvállalásukat erősíti a heti rendszerességgel – általában szombati napokon – tartott közös edzés, ahol a klub versenyzői várják az amatőr bringásokat is. Az esetenként 50-től 130 kilométeres szakaszokat közösen teszik meg a megye útvonalain, a gyakorlatlanabb bringásokat tanácsokkal segítik, és kísérőautó is rendelkezésre áll, ha szükség van rá.

„A legközelebbi alkalommal Szilvásváradra látogatunk, a Kazincbarcika, Lillafüred érintésével zajló túra mintegy 1400 méter szintet tartalmaz, így érdemes megfelelő mennyiségű energiapótlásról gondoskodni” – hívja fel a figyelmet Somogyi László, a klub menedzsere.

Családbarát túrák

A kerékpár-árusítással és -szervizzel foglalkozó vállalkozások is igyekeznek részt venni a „bringás társadalom” fejlesztésében. A Bombastic kerékpárbolttól az edelényi kastélyig szerveztek nemrégiben közel 60 kilométeres sikeres kerékpártúrát. Meghívójukban ezt írták: „Kinek ajánljuk? Mindenkinek. Kicsiknek és nagyoknak, túra­bringásoknak, fanatikusoknak, kocabringásoknak, tekergőknek, társaságot keresőknek: együtt tekerni mindig jobb”. Több segítő kísérte a túrát, GPS-navigáció is mutatta az útvonalat. Kísérőautó is biztosított volt a sor végén lemaradó bicajosok számára.

Az Excelsior Sportcentrum is szervez túrákat nappal, és érdekességként immár második alkalommal éjszaka is. A hangsúly nem a teljesítményen van, hanem a hangulatos, közös tekerésen. A fejvédő és világítás hangsúlyozása mellett egyéb kikötést nem tartalmazott a meghívó, mely a Pesti úton elhelyezkedő bolttól a Városház térig tartó túrára invitált. Csakúgy mint a korábbi, a Diósgyőri várat célzó kiruccanás, a belvárosi túra is sikeresen teljesült.

Nem csak Miskolcon

A megyeszékhelyen kívül többek között Ózdon is rendszeresen szerveznek nyílt kerékpáros túrákat hobbikerékpárosoknak. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület évek óta tartó programsorozata tavaszi, nyári és őszi túrákból áll – tudjuk meg Frölich Tamástól, az egyesület elnökétől. A hegyikerékpáros kirándulásokkal az Ó-Bükköt veszik célba, gyakori pihenőpont a Hangonyi-tó. A mintegy ötven kilométeres, 800 méter szintkülönbséget magában foglaló túra átlagos felkészültséggel könnyen teljesíthető. A túra során igyekeznek több forrást érinteni, ahol a kulacsokat fel tudják tölteni a résztvevők. Az útvonal közúton, murván, majd erdei úton halad. A túrán négy-öt alkalommal tartanak 5–10 perces pihenőt, a féltávnál pedig egy hosszabbat – ismerteti az elnök. Mindenkit megvárnak, rendszerint – felkészültségnek megfelelően – több csoportban haladnak. A tervezett menetidő általában öt-hat óra, a túra végpontjánál bográcsgulyás várja a bringásokat. Az elmúlt hétvégén zajlott a nyári túra, és október 13-án következik az őszi összejövetel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában