Anna-bál

2019.07.28. 14:30

A szívbeteg gyerekekért és a látássérültekért báloztak

IX. alkalommal rendezték meg a Miskolctapolcai Rotary Anna-bált szombat este, amelynek második alkalommal adott helyet a Miskolci Egyetem aulája és üvegcsarnoka.

Horváth Imre

A bálon

Fotó: Vajda János

Magyarországon 54 Rotary Club van, ebből három Miskolcon, mire nagyon büszke korábbi kazincbarcikai lakosként Kézdi László, a club magyarországi kormányzója.

– A miskolci klubok közül a legaktívabb a Rotary Club Miskolctapolca, akiknek nagyon szép projektjeik voltak. Ezeket a projekteket, jószolgálati cselekedeteket egy klub csak akkor tudja megvalósítani, ha vannak bevételei, ezek adományokból folynak be, és ez az Anna-bál is egy ilyen adománygyűjtő bál, ahol a vendégek a belépőjegy és a tombola árával támogatják a klub törekvéseit. Mi ezeket a bevételeket száz százalékban a kitűzött jószolgálati célokra fordítjuk, hiszen itt nincsenek költségek, mi a saját időnket, erőnket, munkánkat adjuk ehhez – hangsúlyozta a kormányzó.

A szombat esti eseménynek kettős jószolgálati célja volt. Az egyik a miskolctapolcai klub alapcélja, vagyis a vakok és gyengénlátók támogatása, amelyet 15 éve tesznek. A másik hasonlóan kiemelt projektje a világ Rotary hálózatának, a Gift of Life program, amely súlyos szívhibával született gyerekek műtéti beavatkozását finanszírozza.

– A vakok és gyengénlátók számára például folyamatos internet előfizetést biztosítunk, valamint egy szűrőbuszt és a hozzá kapcsolódó komplex orvosi vizsgálatokat finanszírozunk számukra. A Gift of Life program azért érdekes számunkra, mert ugyan Magyarországon ezt a műtéti beavatkozást állja a társadalombiztosító, viszont a környező országokban élő magyarok számára több helyen nincs meg ennek a lehetősége, ezért őket ide hozzuk, és Magyarországon elvégzik rajtuk a beavatkozást, amelynek a technikáját egyébként az orvosok az Egyesült Államokban tanulták meg a nemzetközi és az ottani klubok támogatásával. A gyerekkardiológusok képzését pedig most az érintett környező országokban folytatjuk – avatott be dr. Papp Kálmán a Rotary Club Miskolctapolca elnöke.

Ezek a szívbeteg gyermekek nem érnék meg a tinédzserkort, ha nem lenn a műtéti beavatkozás hangsúlyozta a kormányzó hozzátéve: tavaly amikor hazánkban járt a club világ kormányzója találkozott egy olyan 28 éves fiatalemberrel, aki az első megműtött betege volt a Rotarynak, nála még az Egyesült Államokban végezték el a beavatkozást. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy mindenki egy apró lyukkal a szívén születik, ami egy-két napon belül beforr, de előfordulnak olyan esetek, hogy nem. Ezen segít a műtéti beavatkozás.

A Rotary Anna-bált második alkalommal rendezték meg az egyetemen, az első alkalommal, tavaly ez nem volt véletlen, hiszen az egyik jószolgálati célja a bálnak az volt, hogy a zeneművészeti tagozat versenyzongorájának felújítását támogassák.

– Az egyetemmel sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani, ingyen biztosítják nekünk a helyet, ha a bevétel úgy alakult, akkor fogunk találni rá lehetőséget, hogy az egyetemet is támogassuk idén – tette hozzá dr. Papp Kálmán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában