Derelyefesztivál

2019.07.25. 11:00

A derelyét ünneplik a csernelyi fesztiválon

A faluból elszármazott lakosságot is várják az idei fesztiválra, amelyet szombaton tartanak meg.

Marosréti Ervin

A hagyományos, krumplitöltelékes derelyét fogják készíteni

Fotó: Marosréti Ervin

Új helyszínen, de régi lelkesedéssel és tudással várják szombaton a meghívott vendégeket a Cser­nelyi Derelye Fesztiválra. Korábban a polgármesteri hivatal előtti részen készítették a falura jellemző finomságot, most szombaton az ugyancsak jelképnek számító Sturmann-kastély udvarán állítják fel a szabadtéri színpadot.

Az eseményt ezúttal egybekötik a faluból elszármazott csernelyiek találkozójával, amelyre komoly érdeklődés mutatkozik. Legalább kétszáz egykori helybélire számítanak, akiknek a vendéglátásáról jelentős mennyiségű étellel gondoskodnak.

– Ezer darab töltött káposztával és 4 nagy üst bográcsgulyással készülünk, természetesen a derelye mellett – mondta érdeklődésünkre Csorbáné Galambosi Erzsébet főszervező. – A látványkonyhás derelyekészítésre pedig 30 kiló lisztet szánunk, de az is lehet, hogy kevés lesz.

A csernelyi ünnepen kimondottan a HÍR-védjegyes, krumplitöltelékes derelyére koncentrálnak, amelyet a helyiek szerint az 1800-as évektől kezdődően rendszeresen készítenek a faluban.

Lépés az úton

– Nagyon szeretnénk, ha egyszer hungarikum lenne a derelyénk, de ennek az útnak még csak az elején járunk – tette hozzá Csorbáné Galambosi Erzsébet. – Most is harminc-, negyvenfős csapat vág majd neki a készítésének, ezzel együtt a finomság népszerűsítésének. Nemcsak az asszonyok, hanem a férfiak is bekapcsolódnak majd a munkába, mert nagyon szeretnénk, ha mindenki jót enne és jól érezné magát nálunk. A szomszédos falvakból is kapunk segítséget, a nekézsenyiek és a lénárddaróciak a gulyás és a káposzta elkészítésében vállalnak feladatot. A szombati program után egyébként októberben újabb rendezvényünk lesz, ahol a helyben élő ifjúságot fogjuk megtanítani derelyét készíteni.

A nap második felében kulturális programok is lesznek Csernelyben. A szabadtéri színpadon helyi és környező amatőr csoportok lépnek majd föl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában