Segít, mióta leszokott

Miután maga is megjárta a poklot, Martos Tiborné Zsuzsanna szenvedélybetegeknek tart női csoportokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház Semmelweis Tagkórházának pszichiátriai osztályán, az addiktológia részleg tapasztalati munkatársaként.

– 2010-ben kezdődött az alkoholproblémám, amit egy tízéves időszak követett, amely a függőségem jegyében telt. Szociális ivóként kezdtem, ez azt jelenti, hogy ritkán, mértékkel és társaságban fogyasztottam alkoholt. Szerettem magam jól érezni, az ital oldotta a gátlásaimat, majd feszültség ellen is jól jött, és szép lassan belekúszott az életembe – osztotta meg a hölgy. – Egy szenvedélybetegnek hatalmas az egója és nagyon tudja manipulálni a környezetét, még az orvosokat is, én például depresszióra, szorongásra, szívdobogásra hivatkoztam. Közben magamat is becsaptam, mert ugyan alkoholizáltam, de máj­védő gyógyteákat ugyanúgy fogyasztottam. A családom egy idő után észrevette, hogy baj van. Az ő nyomásukra mentem el pszichoterápiára a Szent Ferenc Tagkórházba, és hat alkalommal befeküdtem, de ez mindig külső ráhatásra történt. Ahhoz, hogy valaki talpra álljon, nagyon szükséges a belső motiváció, de nekem az nem volt. Az utolsó évben következett be az áttörés, amikor már olyan erős megvonási tüneteim jelentkeztek, hogy még a felkelés is fájdalommal járt.

Hitelességét erősíti

Martos Tiborné féléves terápián vett részt a Minnesota ­programban Debrecenben.

– Debrecenben ismerkedtem meg a tizenkét lépéses programmal is. Ez önsegítő, felépülő alkoholista csoportok segítségével önismeretet ad és személyiségváltozást eredményez. Visszatérve Miskolcra, az akkori osztályos orvosom figyelt fel rám, nem ítélt el, hanem segített az elméletben megtanultakat átültetni gyakorlatba, elfogadtatta velem, hogy beteg vagyok, és invitált visszajáró csoportra. Aztán a vezetőség is bizalmat szavazott nekem, és mivel korábban egészségügyben dolgoztam, a főorvos felajánlotta, hogy kéthetente tartsak egy női csoportot mint tapasztalati munkatárs. Nem találtam magamat alkalmasnak, de lassan megérlelődött bennem a dolog. A józanság önző program, mert egy percig sem felejthetem el, hogy alkoholista vagyok, mindig a fókuszban kell tartanom, és ezt a felépülő közösségben is vállalom. A függőségből soha nem lehet meggyógyulni, csak tisztának maradni. Ehhez szilárd napirendhez kell ragaszkodnom, amin belül lebontom kisebb egységekre a 24 órát, és minőségi idővel töltöm meg. Ebben sokat segít, hogy csoportokat vezetek, mert motivál, hogy hiteles maradjak és ne essek vissza. A sóvárgásom 3 éve elmúlt, amit csak a gondviselésnek tudok tulajdonítani. A mai napig azt mondom, hogy kegyelmet kaptam, hogy nem kell innom, és hálás vagyok a sorsomért, mert most a tapasztalataimból táplálkozva hasonló cipőben járó embereken segíthetek – zárta a csoportvezető.