2019.06.15. 12:30
Ottalvós, napközis: indul a táborszezon
Miskolcon is lehetőségük nyílik a gyerekeknek, hogy táborban töltsék a nyár egy részét.

Év vége: az utolsó órák egyike a nyári kicsengetés előtt a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola 4. n osztályában
Fotó: Ádám János
A gyerekek számára talán a nyári tábor a szünet egyik legjobban várt időszaka. A taborfigyelo.hu portál előrejelzései szerint idén több mint 215 ezren iratkoztak be táborba.
Miskolc is táboroztat
Ez a szám rekordnak számítana hazánkban, de mindenképp arról árulkodik, hogy a szülők egyre fontosabbnak tartják az effajta közösségi programokat. Életkortól, tematikától, helyszíntől és időtartamtól függően beszélhetünk különböző táborokról. A képet árnyalja, hogy ottalvós vagy bejárós a rendszer, szórakoztató, oktató jellegű, vagy inkább csak a napközbeni gyerekfelügyeletet szeretnék kiváltani a szervezők.
Vannak önkormányzatok, amelyek maguk is tartanak fenn táborokat. Ilyen a miskolci helyhatóság is. Kilencedik alkalommal szervezi meg a hagyományos testvérvárosi gyermektáborát a város. A 13–16 éves gyerekeknek lehetőségük lesz egymás kultúrájának megismerésére, nyelvgyakorlásra, nemzetiségi ételek kóstolására, közös játékokra. A balatonmáriafürdői gyermektáborban az állami fenntartású iskolák diákjai mellett részt vehetnek hátrányos helyzetű gyermekek is. A perecesi tábor a 6–13 éves gyermekek számára kínál programokban gazdag üdülést, napi háromszori étkezéssel.
A fizetős táborok mellett léteznek ingyenes kezdeményezések: a Közlekedni Okosan? Díjmentes Napközi Táborban szakképzett előadók vezetnek be a biztonságos közlekedés alapjaiba.