Telkibánya

2019.06.21. 13:00

Faluszépítés diákokkal, jó buli!

A telkibányai diákok nemcsak hasznos munkát végeznek nyáron, de közben közösséget is építenek.

Hegyi Erika

Kuti Anna, Siska Dzsesszika és Kundrák Adrián szívesen dolgoznak diákmunkásként a nyáron

Fotó: Bujdos Tibor

Vége a tanévnek, a Telkibányán élő diákok mégsem a lazításon törik a fejüket, hanem már azt várják, mikor állhatnak munkába. Ugyanis, mint sok más településen, július 1-jétől a vakáció ideje alatt itt is dolgozhatnak a diákok. Szükség is van a szorgos kezekre, hiszen a munkahelyek bővülése miatt a korábbi közmunkások közül egyre többen helyezkednek el a munkaerőpiacon.

Három kedves középiskolással ültünk le beszélgetni Telkibánya egyik panziójának udvarán. Kuti Anna a tavalyi élményeiről mesél.

Kuti Anna

– Tavaly lettem 16 éves, így végre én is dolgozhattam nyáron. Szerintem ez nagyon jó lehetőség, hiszen ha munkával töltöm a nap nagy részét, akkor nem unatkozom, és még pénzt is keresek, amit magamra költhetek. Jó volt nagyon a tavalyi munka, élveztük mindannyian. A Telkibányán élő fiatalok legalább együtt lehettek. Korlátot festettünk, konyhai munkát végeztünk, és a táborok fenntartásában segédkeztünk. Nem volt túl fárasztó, de pont elég volt. A legnehezebbnek a korlátfestést találtam, mert a tűző napon nem esett olyan jól. De mégis élveztük, mert mi, fiatalok legalább találkoztunk a nyáron, és munka után is közös programokat szerveztünk – sorolja derűs arccal Anna. Hozzáteszi: a nyári diákmunkának az elvégzett feladatokon kívül sok egyéb haszna is van. A fiataloknak fejlődik a kötelességtudatuk, felelősséget vállalnak a munkájukért, és kiváló lehetőség, hogy ízelítőt kapjanak a felnőttek világából.

– Az idén is szeretnék két hónapig dolgozni. Az önkormányzatnak fogunk segíteni virággondozásban és a táborok fenntartásában – jegyzi meg a diáklány.

Fagyit is hoztak

Siska Dzsesszikának is csupa jó élménye van a tavalyi diákmunkáról.

Siska Dzsesszika

– Igazából minden munkát élveztem, mert a barátaimmal lehettem. Talán a korlátfestés volt a legizgalmasabb, mert az úton közlekedő kamionosok folyton dudáltak, amikor megláttak minket ecsettel a kezünkben. Sőt, volt amikor fagyit is hoztak nekünk – nevet, amint felidézi a tavaly nyári emlékeket. Megjegyzi: a diákmunka valóban kitűnő unalom ellen, és minden fiatalnak szüksége van egy kis pluszpénzre, amiből azt vásárol, amit akar.

– De nagyon fontos az is, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, hiszen nemsokára mi is felnőttek leszünk, amikor valódi munkahelyen kell majd dolgoznunk. Így már diákkorunkban megtudjuk, mi az elvárás egy munkahelyen, hogyan kell megszervezni a munkát és szétosztani a feladatokat, hogy minden rendben menjen. Az igaz, hogy egy idő után már fárasztó volt, de kitartottam, hiszen amit elvállaltam, azt meg is akartam csinálni. Az idén is szívesen festenék korlátot, részt vennék a falu szépítésében, virágosításában. Mindenben szívesen segítek, ami szebbé teszi Telkibányát, hiszen nagyon sok turista és vendég jár a településünkön –fogalmazott Dzsesszika.

A lányok mondták

Kundrák Adriánnak már nem ismeretlen a munkavállalói lét, hiszen húsipari termékgyártónak tanul, és a szakmai gyakorlatok alkalmával volt lehetősége megismerkedni a munkahellyel, a munka világával.

Kundrák Adrián

– Én még nem dolgoztam Telkibányán diákmunkásként, de a lányoktól hallottam, hogy ez milyen jó volt tavaly, ezért most én is pályáztam. Itt is tudom majd hasznosítani, amit a gyakorlaton tanultam. Ott megkövetelték tőlünk a teljesítményt, a precíz, pontos munkavégzést, hiszen csak a megfelelő termék kerülhetett a boltokba. Nekem végül is mindegy, hogy diákmunkában az önkormányzatnál milyen feladatokat kell elvégezni, mert mindent megcsinálok szívesen. Jó érzés, hogy én is segíthetek az önkormányzatnak, és tulajdonképpen a településünknek – fogalmazott Adrián.

Nagy segítséget jelentenek

Kassai Zoltán, Telkibánya polgármestere azzal egészítette ki a diákok beszámolóját, hogy nyári diákmunkára július 1-jétől augusztus 31-ig van lehetőség. A fiatalok először egy hónapra pályázhatnak, és ha van férőhely, a második hónapban is dolgozhatnak. A munkaidő napi 6 óra, Telkibányán könnyű fizikai munkát végeznek. Tavaly öt diák szorgoskodott a vakáció alatt a településen, valószínűleg az idén is ennyi lesz a létszám.

– Nagy segítséget jelentenek az önkormányzatnak, hiszen egyre kevesebb a közmunkás. A tavalyi tapasztalat az, hogy a diákok szorgalmasak, ügyesek és tettre készek – fogalmazott a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában