Borsodszirák

2019.05.10. 07:53

Zenétől a hagyományőrzésig

A helyi kórus segítette életre a Borsodsziráki Bartók Béla Hagyományőrző Egyesületet.

Detzky Anna

Fellépésen a borsodszirákiak

2006-ban gyűlt össze a huszonöt dalos kedvű énekkari alapító tag a település krémjéből, majd 2010-ben egyesületté alakultak.

– Rögtön indulásunk évében, szeptemberben volt az első fellépése a kórusnak Borsodszirákon, a jubileumi Bartók Béla ünnepségen, ahol a zeneszerző születésének 125. évfordulójára emlékeztünk – osztotta meg Juhász József Bálint, az egyesület elnöke, aki az énekkarnak is tagja. – Egyesületté alakulásunk nagyobb teret nyitott, hiszen a községi rendezvények szervezéséből is kivesszük a részünket, ahol egyúttal szerepelünk is. Az idősek napján és a nagyobb egyházi ünnepeken szintén örömmel énekelünk minden évben. A karácsonyi hangversenyen és a húsvéti időszakban pedig a passiójátékokon, vagy akár egy-egy bérmálkozás alkalmával.

Lemezfelvételük lesz

A helyi zeneoktatás és zongorajáték összefonódott a kórus életével.

– Horváth Tibor volt az első karvezetőnk váratlan haláláig, 2008-ig. Nem sokra rá sikerült fölvennünk a kapcsolatot Müller Mártával, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene és zongora szakos tanárnőjével. Éppen abban az évben, amikor átvette a kórus vezetését, településünkön a helyi általános iskolában beindították a zeneoktatást, és ennek kapcsán jártak hozzánk zongorázó diákok is. Az énekkar jelenlegi létszáma húsz fő, 40-től 75 éves korig, de ebből tizennyolcan aktívak. Hat férfi tagunk van, a többiek hölgyek. A próbáinkat keddi napon tartjuk, a nyári szünet kivételével minden héten. Bár az idei év más, mert nyáron elkészül az első lemezfelvételünk – emelte ki a helyi hagyományőrző egyesület elnöke.

Aranyat ér a tudásuk

Széles palettából válogatnak próbáik során az énekkari tagok.

– A repertoárunkban az egyházi kórusművektől kezdve a népdalokon át a modern feldolgozásokig minden előkerül, és a nők kis kamaraként is működnek. Kánonban és két-három szólamban tudunk énekelni. Hogyha a táj­egységeket nézem, akkor az Edelény környéki, bodrogközi, galgamenti, hevesi, jászsági, kelet-szlovákiai, erdélyi, mezőségi, széki, kalocsai dalos hagyományt ápoljuk. Ezeket a népdalcsokrokat visszük magunkkal az országos minősítő versenyekre, például Egerbe, ahol első évben ezüstöt szereztünk, azt követően pedig három alkalommal arany minősítést, illetve a fesztivál különdíját hoztuk el – mutatta be Juhász József Bálint.

Együttműködve dolgoznak

– A következő fellépésünk május 11-én, a borsodsziráki községi majálison lesz, de már egész évre előre be vagyunk táblázva. Az egyesület minden szeptemberben megszervezi a Bartók Béla Dalostalálkozót és Hagyományőrző Napot, ahová öt-hat kórust és néptáncost hívunk, és hímzőkörünk is kiállítást rendez. Jó közösséggé formálódtunk az egyesülettel és az önkénteseinkkel együtt. Lélekben és fizikálisan is nagyon sokat ad nekünk a kórus – zárta beszélgetőtársunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában