„Van mire büszkének lenni a miskolciaknak!”

Körülbelül hat éve foglalkozom a város történetével. Úgy gondolom, hogy Miskolc egy rendkívül jó adottságokkal rendelkező város, hatalmas potenciállal, amit a lehető legjobban ki kell használni.

Ki-ki a lehetőségeihez mérten tehet ezért. Legyen az városvezető, értelmiségi vagy kétkezi munkás; tősgyökeres miskolci vagy ideszármazó; fiatal, idős vagy középkorú, fontos szem előtt tartani, hogy a város olyan képet fest magáról, amilyenné mi magunk formáljuk, hiszen mi élünk benne.

Bár több, velem egykorú ismerősöm, rokonom elhagyta már a várost különböző okokból kifolyólag, én ezt csak a legvégső esetben tenném, mert úgy gondolom, hogy nekünk, fiatalabbaknak van a legnagyobb felelősségünk abban, hogy a városképet milyenné formáljuk. Így ha pont mi hagyjuk magára Miskolcot, akkor annak következményeként egy idő után – visszafordíthatatlan folyamatként – felerősödnek azok a negatív sztereotípiák, amikkel egyébként is nap mint nap meg kell küzdeni Miskolcnak, a miskolciaknak.

Mindemellett megvan az itteniekben ez a „sorsod Borsod”-életérzés, amit sehol máshol nem tapasztaltam az országban. Ezt csak az érzi, aki itt szocializálódott, és bárhova sodorja az élet, ezt az érzést mindig bepakolja a táskába a szokásos holmik mellé. Itt persze nem kell egyfajta felsőbbrendűségre gondolni, ebben az életérzésben minden keserű és édes egyszerre, ami egyedülállóan miskolcivá, borsodivá tesz minket.

Azt gondolom, hogy a fiatalok elvándorlása az egyik legégetőbb problémája a városnak. Ez persze egy soktényezős probléma, így szerteágazó a megoldás is. Akár azzal is lehetne orvosolni, hogy az iskolákban oktatnák a helytörténetet. A múlt ismeretének birtokában ugyanis teljesen másképp tekintünk a jelenre és tervezzük a jövőt. Igenis van mire büszkének lenni a miskolciaknak!