Orvos találkozó

2019.05.10. 22:00

Sebészek randevúztak a Hámori-tónál

Miskolc-Lillafüred és a Hunguest Hotel Palota volt a helyszíne az idei találkozónak.

Horváth Imre

Érdekes előadásokkal, és díjátadással is színesítették a rendezvényt

Fotó: Horváth Imre

A Miskolci Akadémiai Bizottság Sebészeti Szakmák és Anaesthesiológiai Munkabizottsága, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Sebészeti Osztálya idén is megszervezte a „Miskolci Sebész Találkozó”-t. Az érdekes előadásokkal, és díjátadással is színesített pénteki rendezvény megnyitója előtt prof. dr. Bende Sándor CSc, Ph.D egyetemi magántanár, a MAB Sebészeti Szakmák és Anaesthesiológiai Munkabizottság Elnöke elmondta, a megyei kórház sebészeti osztálya és az akadémiai bizottság határozta el közösen, hogy évről évre megrendezik a sebésztalálkozót, amelyen a helyi mellett az ország osztályai mutatkoznak be, és minden évben meghívják az ország minden vezető sebészét. Miután 2004-ben elhunyt Kardos Géza, a Semmelweis kórház sebész főorvosa megalapították a Kardos Béla Baráti Társaságot, amely minden évben emlékelőadást tart és emlékdíjat ad át, amely országos jelentőségű lett, és része a sebész találkozónak. A pénteki rendezvényen prof. dr. Vereczkei András a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Klinikai Központ Sebészeti Klinika igazgatója és csapata tartotta az emlékelőadást.

Pezseg a tudományos élet a megyei kórházban, ugyanis ebben a hónapban már a harmadik tudományos rendezvényt tarthatták meg, mondta el dr. Nagy Gábor, a kórház orvosigazgatója. A kórház a régió legnagyobb munkáltatójává vált, tavaly 111 ezer fekvő- és hárommillió járóbeteget láttak el, ez azt jelenti, hogy naponta 12 ezer ember fordul meg a 414 szakrendelésen, tette hozzá. A sebészet arra törekszik, hogy az emberség megmaradjon a nagy számok mögött, és magas színvonalon végezzék a munkájukat, jelentette ki dr. Bezsilla János, a központi kórház sebészeti osztályának főorvosa, a Magyar Sebész Társaság titkára. Sok energiát fordítanak arra, hogy fejlesszék tudásukat, ezt megosszák másokkal, és tanuljanak másoktól, erről is szól a sebészeti találkozó, miközben közvetlenebb környezetben találkozhatnak, mondta a főorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában