Mezőkövesd

2019.05.24. 19:41

Mindenki tehet a természetért

Színes programok voltak Mezőkövesden a természet napján.

Tóth Balázs

A magyar természet napja alkalmából szervezett programot a Kavicsos mellé a Matyó Kertbarát Egyesület és a Bükkaljai Természet- és Környezetvédők a közelmúltban.

Együtt cselekedni

A rendezvényt utóbbi csoport vezetője, Sebe Imre nyitotta meg, aki kiemelte, az utóbbi időszakban nagyon rossz hírek jönnek Földünkkel kapcsolatban, nagyon sok faj pusztulhat ki a következő évtizedekben. Kicsiben, saját környezetében mindenki tehet ez ellen. „Itt, Mező­kövesden büszkék lehetünk a bükkaljai és az alföldi táj találkozására” – mondta, majd hozzátette: sokan nem tisztelik a természetet és hulladékkal szennyezik. Ez ellen az itt élők csak együtt tudnak tenni. A megnyitó után Glavanovits Tamás solymász tartott bemutatót ragadozó madarakkal, amelyet a gye­rekek és a felnőttek is egyaránt él­veztek. Beszélt a solymászat történelméről, a különböző madarak kezelhetőségéről.

Ezt követően Kleszó András, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre adott áttekintést az őrök feladatairól, majd rátért a sokakat foglalkoztató nagyragadozók helyzetére. Kifejtette, a barna medvék kezdik újra felfedezni ezt a területet, a farkasok pedig már megtelepedtek a Bükkben és lejárnak egészen a környező települések határaiig, Tardig, Bogácsig. Hozzátette: hiúzok is találhatók a Bükkben.

Kiállítás, díjazás

A napon rajzkiállítás is volt, s díjazták a legszebb rajzok, festmények alkotóit, külön a bogácsi Bükkalja Általános Iskola tanulóit, s külön a mezőkövesdi általános iskolásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában