Korlátozás

2019.05.24. 11:30

Kamionmentes övezet a 35-ösön

Júniustól megkönnyebbülhetnek a Nagycsécsen és a Sajószögeden élő emberek.

Szaniszló Bálint

Június 1-jétől nem hajthatnak át a 20 tonnánál nehezebb tehergépjárművek a 35-ös számú – Nyékládháza és Debrecen között húzódó – főút megyénkbeli szakaszán. A kamionok így a jövőben csak az M30-as és az M3-as autópályákat magába foglaló terelőútvonalat használhatják.

Teljes tiltás

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, hogy a 35-ös főút érintett szakaszán „tehergépkocsival behajtani tilos” jelzéseket (kivéve áruszállítás, kivéve mezőgazdasági vontató) helyeznek ki a szakemberek. A korlátozás tehát 2019. június 1-jén, szombaton lép életbe. A 20 tonna feletti össztömegű járműveket táblákkal tájékoztatják, hogy a jövőben csak az M30–M3-as autópálya-útvonalon haladhatnak korlátozás nélkül. A közútkezelő tájékoztatójából azt is megtudtuk, a súlykorlátozás bevezetését forgalombiztonsági szempontok és az érintett útszakasz jelentős teherforgalma indokolta.

A korlátozás célja, hogy Nagycsécs és Sajószöged lakott területét védjék a járművek okozta környezeti hatásoktól, tehermentesítsék a településeket a nehézgépjárművek okozta forgalom káros hatásaitól.

A nagycsécsiek és a sajószögediek régóta szerették volna elérni, ha a 2015. őszi állapot jönne el újra, amikor először tiltották meg a 35-ösön a 20 tonnánál nehezebb gépjárművek átmenő forgalmát. A gond az volt, hogy kivételek akadtak bőven, mert sokaknak sikerült engedélyt szerezniük az áthaladásra. Ez azt jelentette, hogy – mintha mi sem történt volna – a kamionforgalom alig csökkent. Sajószögeden kétszer is tartottak tüntetést az utóbbi egy évben, mert megelégelték, hogy a nehézgépjárművek egész sora hajt át a falu főutcáján, a 35-ös úton és ezzel veszélyezteti az ott élők biztonságát.

Eredményes tiltakozás

„Minden nap hajnali fél 5-től beindul a verkli, és csak jönnek, jönnek a kamionok, és nem hagyják az embereket aludni. A rezgés miatt kezdenek a házak is tönkremenni, mert döngetnek végig a falun a nagy teherautók. Ezen a táblán azt mutatjuk be, hogy amennyiben a kamionosok nem a 35-ös utat választanák, hanem – ahogy az rendjén van – az M30-as és az M3-as autópályát, akkor mindössze 6 kilométerrel lenne hosszabb az útjuk, de sokkal rövidebb a menetidejük, hiszen a sztrádán lényegesen gyorsabban lehet haladni…” – fogalmazott az egyik tüntető.

A tiltakozásoknak végre meglett az eredménye. Június 1-jétől nem veszélyeztetik tovább a kamionok a két településen élők mindennapjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában