Miskolc

2019.05.24. 08:30

Elindultak az útfelújítások

A József Attila utcán garanciálisan javították az aszfaltot.

Horváth Imre

A változékony időjárásnak köszönhetően még keletkeznek úthibák megyénk közútjain, így újabb és újabb kátyúkat kell kerülgetni. Remélhetőleg már nem sokáig, hiszen a téli, átmeneti javítások után elindulhatott a melegaszfaltos javítás is.

Gond volt az aknáknál

A tavasz tipikusan az az időszak, amikor talán még óvatosabban kell vezetni, mint télen, ugyanis egyik napról a másikra szaporodnak meg a kátyúk, úthibák, veszélyeztetve a gumit és a futóművet. De feltűntek már a színes festékjelek az aszfaltokon, amivel az útellenőrök jelölik a javítandó felületet, ahogy az aszfaltozó brigádok is megjelentek már több helyen a megyében. Így például az elmúlt napokban a József Attila utcán Miskolcon, ahol tavaly nyáron végeztek nagy munkát.

Azonban már az év elején kénytelenek voltunk arról írni: a befelé haladó oldalon, a külső sávban van néhány víz­elvezető aknafedő, amelyen megsüllyedés miatt nagyot zökken az autó, a Gömöri felüljáró előtti részen pedig úgy megsüllyedt egy aknafedő, hogy betonterelőt helyeztek ki tavaly karácsonykor az autók védelmében. A közút megkeresésünkre elmondta: az útpályába és főleg a keréknyomba épített közműaknák és víznyelők még nagyon precíz kivitelezés esetén is hajlamosak a meghibásodásra, mert az útpályának és a beépített aknaműtárgynak is mások a fizikai és statikai tulajdonságaik.

Mint megtudtuk, a 3-as főút József Attila úti szakaszán a kivitelező garanciális kötelezettségének eleget téve emelte szintre a megsüllyedt aknákat, a javításhoz szükséges burkolat-helyreállítás melegaszfalttal történt, azaz végleges megoldásról beszélhetünk.

Már melegaszfalttal

Természetesen azt is szerettük volna megtudni, hogy a nagy volumenű burkolatjavításokra, kátyúzásokra mikor és hol kerülhet sor, milyen ütemtervvel fogják ezeket a munkákat végezni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az év első negyedében elsősorban hidegaszfalttal végeztek javításokat, a téli időszakot követően pedig már hetek óta végeznek melegaszfalttal történő kátyúzásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában