Dédestapolcsány

2019.05.30. 12:19

Dédestapolcsány: hatalmas károkat okozott a villámáradás

Folyamatos a kárelhárítás a szerdai villámárvíz után Dédestapolcsányban.

Tajthy Ákos

Csak lassan normalizálódik a helyzet Bán-patak völgyében fekvő településen, még mindig nagyon sok a víz a település utcáin és számtalan pincét öntött el hirtelen jött áradás – mondta el az Észak-Magyarország és a Borsod Online érdeklődésére Lukács László, Dédestapolcsány polgármestere.

- Hála Istennek emberi életben nem esett kár, sőt sebesülésről sem tudok, az anyagi kár viszont nagyon jelentős, úgy a magánszemélyeknél, mint az önkormányzatnál – tette hozzá.

A villámáradásnak köszönhetően valószínűleg tovább romlott az állapota a Bán-patakon átvezető öreg hídnak is, ami még egy tavalyi hasonló ár idején sérült meg súlyosan. Lukács László akkor úgy fogalmazott, a hidat ebben a formában már nem lehet megmenteni, hídra viszont szükség van, mert a szállodánk és a katolikus templom majdnem megközelíthetetlen lenne nélküle. Éppen ezért pályázatot adtak be egy új létesítmény építésére.

Veszélyben a híd?

- Sajnos ezt még mindig nem bírálták el, most viszont olyan dolog történt, ami eddig még sosem: átbukott a víz a hídon, a víz megrongálta a korlátot, tovább mosta a már amúgy is megroggyant pillért. Még a mai napon keresek egy hídszakértőt, aki meg tudja mondani, mi most a helyzet, de sajnos benne van a pakliban az is, hogy bekövetkezik, amitől félünk, és le kell zárni a létesítményt – mondta.

A települési utakban is jelentős kár keletkezett. A településvezető elmondása szerint „is túlzással olyan volt, Dédestapolcsány, mint Velence, az utakon patakokban folyt a víz. Nem meglepő, hogy a zúzottköves útjainkat teljesen elmondta a víz, de a tavaly aszfaltozott utakat és az elkészült új útpadkákat is megrongálta az ár.”

Készültségben a lakosság

A polgármester szerint a kilátások sem túl jók, az előrejelzések szerint ugyanis várható még csapadék, és mivel a föld teljesen átázott, egy kisebb eső is újabb áradást okozhat.

- Homokzsákokból és homokból is utánpótlást kell szerezzünk, hiszen éjjel elhasználtuk azt, ami készleten volt. A mai nap még biztosan a kárelhárítással fog telni, sőt, hát igazából a védekezést sem fejeztük még be. Ma az emberek ezzel lesznek elfoglalva, holnap megkezdjük a kisebb javításokat, viszont a jelentősebb helyreállításokhoz mindenképpen igénybe kell majd vennünk vis maior forrásokat – tette hozzá Lukács László.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk a szerda délutáni felhőszakadás miatt a Bán-patak kilépett a medréből, a környező dombokról pedig nagy mennyiségű csapadékvíz zúdult Dédestapolcsányra.

A katasztrófavédelem reggeli jelentése szerint a villámárvíz több lakóházat és pincét is elöntött, az utakon helyenként hetven-nyolcvan centiméter magasan hömpölygött a víz.

Hócza László felvételei


Csízi Bianka felvétele


Klómer Annamária felvételei


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában