Miskolc

2019.05.30. 16:00

A Jókai lakótelep közösségi térré vált

Zsongó közösségi térré vált a Jókai lakótelep a közelmúltban.

A házak közötti játszóteret a lakótelepen élők, valamint a Háromkő Egyesület önkénteseinek segítségével varázsolták mindenki számára vonzó helyszínné, ahol hagyományteremtő céllal megrendezték az első Jókai– Laborfalvi szomszédünnepet, így tisztelegve a nagy magyar mesemondó, a lakótelep névadója és a híres felesége, szerelme emléke előtt.

Reformkori szelfi

A kicsiket ugrálóvár és játszóház várta, a nagyobbak megismerhették a tűzoltók, a bűnügyi játszóházban pedig a helyszínelők munkáját Bárány Zoltán rendőr alezredes segítségével, és akár reformkori szelfit is készíthettek 48-as ruhákba öltözve.

A szülők ezalatt a helyi kötődésű kézművesek, kistermelők portékáiból válogathattak, a nap végén pedig megkoszorúzták Jókai Mór és Laborfalvi Róza közös emléktábláját.

A szomszédünnepen részt vett az Otthon Segítünk Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók megyei szervezet önkéntesei is.

A 70-es években épült Jókai lakótelep lakóközössége mára megfiatalodott, sok többgyermekes család él itt, akik nemcsak alvóvárosrészként szeretnék elképzelni a környezetüket, hanem igazi közösségként. Ebben segíti őket a Jó a Jókain közös program, amit támogat a kormány és az Európai Szociális Alap is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában