Helyi közélet

2019.04.02. 14:41

Méltó kegyeleti hely lett a halmaji zsidó sírkert

Halmaj - Befejeződött a zsidó sírkert rekonstrukciója, mely közfoglalkoztatás keretében valósult meg.

Halmaj - Befejeződött a zsidó sírkert rekonstrukciója, mely közfoglalkoztatás keretében valósult meg.

A Halmaj Község Önkormányzata tulajdonában lévő zsidó temető 1990 előtt gondozatlan volt, a sírokat környező területet a gaz és bokrok nőtték körbe. A rendszerváltozást követően azonban az önkormányzat gondozásba vette a temetőt, és drótkerítéssel kerítette körbe.

Rendben tartották

A területet azóta is kulturált állapotban tartották, az önkormányzat folyamatosan gondozta, és nyírta a füvet. A temetőben 30-40 síremlék található, amelyeken a sírkövek részben épek, részben már hiányosak. Az elmúlt több mint 25 év alatt a temetőt körbevevő kerítés azonban leamortizálódott, a drótfonat elkorrodálódott, sok helyen már nem is volt fellelhető. Ezért halaszthatatlanná vált a terület újbóli körbekerítése.

Az önkormányzat kereste ehhez a megfelelő forrást, és sikeres pályázatot nyújtott be a Zsidó temetők rekonstrukciós programja kiírásra, amelyre a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány 1 474 978 Ft vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Ezzel egy időben a Szikszói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya a program megvalósítása érdekében 4 fő munkanélküli foglalkoztatására biztosított bértámogatást négy hónap időtartamra, így nem volt akadálya annak, hogy elindulhasson a munka.

A beruházás keretében sor került a környező terület megtisztítására, a cserjék kiirtására, majd a pontos telekhatárt is ki kellett tűzni. Előre gyártott téglamintás betonkerítés-elemek és oszlopok beszerzését követően a foglalkoztatottak kézi erővel elvégezték az oszlopok rögzítését, majd az elemek behelyezését. Jelentős tereprendezés keretében a terület füvesítésére is sor került.

Egyébként a zsidó temető közvetlenül csatlakozik a községi kegyeleti helyhez, amelynek kapcsolódó telekhatárán azért nem épült kerítés, mert a felújított hősi emlékművön a holokauszt halmaji áldozatai is fel vannak sorolva.

– A sírkert bekerítésének megvalósításával a még meglévő síremlékeknek méltó kegyeleti helyet biztosít és a zárt kerítés megakadályozza a területre való illetéktelen bejutást – tájékoztatta lapunkat Tóth József polgármester.

ÉM


[related-post post_id="4187292"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában