Helyi közélet

2019.04.09. 15:28

Javítják a selyemréti strand megsérült homlokzatát

Miskolc - Csak néhány hónapja újították fel, máris pereg a vakolat a Selyemréti Standfürdő főépületéről – a helyzetet bemutató fotók néhány napja járták be a népszerű közösségi portál helyi vonatkozású csoportjait.

Miskolc - Csak néhány hónapja újították fel, máris pereg a vakolat a Selyemréti Standfürdő főépületéről – a helyzetet bemutató fotók néhány napja járták be a népszerű közösségi portál helyi vonatkozású csoportjait.

Mint ismeretes a strandfürdő még tavaly novemberben zárta be a kapuit a látogatók előtt, az átépítés ekkor kezdődött meg a több mint kilencvenéves régi úszómedence elbontásával. Ennek helyére egy új, korszerű létesítményt építettek az elmúlt hónapokban. A munka szerves része volt az épület belső tereinek, tetőszerkezetének és homlokzatának felújítása is.

Scheitzner Beáta, a fürdőt is üzemeltető Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője korábban az Északnak elmondta, a felújításra azért volt szükség, mert szerették volna a városkép szempontjából is fontos épületet minden díszével együtt visszaadni a miskolciaknak.

A vakolatomlást követően a miskolci polgármesteri hivatalnál érdeklődtünk, mi lesz a sorsa a megsérült homlokzatnak.

– Természetesen nem marad így, a kivitelező kedd reggel megkezdte a javítást, és a munkát rövidesen be is fejezik – hangsúlyozta Szabó Máté városházi szóvivő.

A megújult Selyemréti Strandfürdő május 1-én nyitja meg ismét a kapuit.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4125928"]

[related-post post_id="4030671"]

[related-post post_id="4029253"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában