Helyi közélet

2019.03.03. 14:19

Rendkívül boldogtalan egész Borsod

Miskolc - A kutatás szerint Miskolc az egyik legboldogtalanabb város.

Miskolc - A kutatás szerint Miskolc az egyik legboldogtalanabb város.

Továbbra is az Észak-Magyarország régió három megyéjében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád) a legboldogtalanabbak az emberek, míg Vasban, Komárom-Esztergomban és Békésben a legboldogabbak – ez derült ki a 2018. március 20-án napvilágot látott tavalyi Boldogságtérképből. Azért továbbra is, mert az alapítvány és az ELTE PPK közlése szerint ez az elmúlt években is így volt.

Megyeszékhelyeket nézve Szombathely a legboldogabb város, viszont a régiónk három központja változatos képet mutat: míg Eger a rangsor ötödik helyén áll, addig Salgótarján az utolsón, azaz ez a város a legboldogtalanabb megyeszékhely, előtte pedig rögtön Miskolc áll, vagyis a borsodi megyeszékhely az utolsó előtti.

Érdekes kettősség ez Miskolc esetében: a helyiek véleménye alapján alakult ki a nem épp hízelgő helyezés. Azon helyiek véleménye alapján, akik többségében büszkék a „miskolciságukra”. Ez viszont egyfajta negatív élt is hordoz, utalva arra, hogy itt azért nehezebb az élet, de akik itt élünk, ezt is kibírjuk. Prof. Oláh Attila szerint a kettőnek kevés köze van egymáshoz, a „Sorsod Borsod” a „mi nem szenvedünk, mi így élünk”, és a hasonló mondások legfeljebb annyira fogadhatók el tudományos tényként, mint a mondás, mely szerint „sírva vigad a magyar”, vagy hogy mi, magyarok búskomorak vagyunk.

„Miskolcon is bőven vannak boldog emberek, ez biztos. Úgy inkább fogalmaznék, az a boldog, aki boldogulni tud, és a hírek és a kutatás alapján ez az északi megyékben sajnos még mindig nehezebb.”

Kik boldogabbak?

A 2018-as kutatás egyébként még egy sor érdekes tényt megállapít: például azt, hogy a kistelepüléseken élők sokkal boldogabbak, mint a városiak és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van. Kiderül belőle, hogy a nők minden régióban boldogabbak, mint ahogy a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban, kapcsolatban élők is.

A World Happiness Report jelentése szerint emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon: 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. míg tavaly már a 69. helyen állt, és nő a hazai régiók boldogságszintje is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában