Helyi közélet

2019.03.25. 19:13

Huszárok a könyvtárban

Miskolc - A magyar történelem sok dicsőséget szerzett szereplőiről is emlékezik a kiállítás.

Miskolc - A magyar történelem sok dicsőséget szerzett szereplőiről is emlékezik a kiállítás.

Mi az a mente? Mi az a dolmány? Milyen lehet a sujtás? Hová kerül a csákón a forgó? Ezekre a kérdésekre is választ kap, aki március 30-ig ellátogat a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületébe, és megnézi az I. emeleti huszárkiállítást. Az itt látható huszáregyenruhákat a tavaly elhunyt Mezei Ferenc tüdőgyógyász főorvos készítette.

Elmélyedt a történelemben

Dr. Mezei Ferencet elsősorban orvosként, tüdőgyógyászként ismerték Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, pedig hivatása mellett a huszárhagyományok kutatásával is foglalkozott.

Mezei Ferenc 1950. március 26-án született Szikszón. Gyermekéveit Görömbölyön és Miskolctapolcán töltötte. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi képesítést. Hét évig a Magyar Néphadseregben szolgált katonaorvosként, ezt követően háziorvos volt Diósgyőrben és az Avasi lakótelepen, majd a Szent Ferenc Kórházba került és tüdőgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. A kórházi évek után nyugdíjazásáig a mezőkövesdi tüdőgondozó főorvosa volt. Gyógyító munkáját nyugdíjas éveiben is sem adta fel, élete végéig a Semmelweis Kórház Szűrőcentrumában tevékenykedett. De 2018. december 11-én hiába várták szolgálati helyén, otthonában csendesen elhunyt.

Dr. Mezei Ferenc orvosi hivatása mellett érdeklődött a történelem iránt is, különösen az 1848/49-es szabadságharc eseményeivel foglalkozott. Természetesen két gyermekének is sokat mesélt erről a korról. Fia visszaemlékezése szerint 30 éve lehetett, amikor édesapjától karácsonyi ajándékként kapott egy huszárokról szóló albumot. Azt a könyvet sokszor nézegették együtt is. Mezei doktor ezt követően kezdett huszárviseleteket készíteni.

Szabadidejében járta a levéltárakat, elsősorban katonatisztek levelezését kereste. Az évek során hobbija lett a kardgyűjtés is. A huszárhagyományok őrzői, folytatói körében ismert volt a felkészültsége, ezért ha valamilyen kérdésük volt, bizalommal fordulhattak hozzá.

ÉM-FG


[related-post post_id="4182951"]

[related-post post_id="4182441"]

[related-post post_id="4182432"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában