Helyi közélet

2019.03.25. 14:40

Hangszerek gyűjtéséből zenekar lett

Miskolc - A szerelem függőséget is okozhat, de ez egy jó „függőség”. Interjú Szeremlei Horváth Viktor Róberttel.

Miskolc - A szerelem függőséget is okozhat, de ez egy jó „függőség”. Interjú Szeremlei Horváth Viktor Róberttel.

A Királyi Papság egyszemélyes zenekar 2007-ben alakult meg egy teológiai kollégium szobájában.

Honnan kapta a nevét a formáció?

Maga a zenekar neve is benne van a Bibliában, A 1Pét 2,9. versében. Először még csak a hangszereket gyűjtögettem, majd amikor elérkezettnek láttam az időt, akkor úgy döntöttem, hogy színpadképes produkcióval állok elő. Mindez történt 2013-ban. Azóta hála istennek sok helyen megfordultam, mint a Savaria Dm Clubban, Modem Debrecenben, TintaSocial Miskolcon, Csömör Pinceklubban, Gólyában Budapesten. A teológiai tanulmányok újból folytatódnak, mint tudjuk, a jó pap is holtig tanul… 2018 nyarán, kicsit késve, de megjelent az első lemezanyag CD-n, egyelőre szerzői kiadásban. Még ugyanebben az évben beállított egy új szerelem a zenei életemben – moduláris szintetizátor-építésbe kezdtem. Ez egy nagy szerelem, Isten és a feleségem után.

Milyen zenéket szeret, milyen zenekarok vannak hatással a saját zenéjére?

A történet 1990-ben kezdődik, amikor az első szerelemmel egy időben bejött egy még nagyobb, a Depeche Mode-feeling: ott minden eldőlt. Majd az egyik ismerősömtől kaptam egy Bonanza Banzai kazettát, és azt is megszerettem. Még voltak abszolút elektronikus zenekarok, mint az U96, a POPULÄR – ebből lett később a NEO –, Jean-Michel Jarre, a Liquid Limbs. Ez utóbbi koncertjeire előszeretettel látogatok el, mert a zenéje közel áll hozzám. Csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. A Depeche Mode azonban mindig szerelem marad, főleg az 1981–1993-as korszak. Az első DM-koncert, amire 1990-től vártam, 3 év után, 1993-ban álomból valósággá vált – nagy örömömre. Még abban az évben döntöttem el, hogy zenész leszek. Ez azonban 2007-ig váratott magára. Egészen addig alkotóművészként tevékenykedtem (diorámákat készítettem és festettem), de egy barátom hatására visszatértem a zenei álmokhoz. Az említett hazai és külföldi előadók erőteljes inspirációt jelentenek számomra. Mindegyikük egyedi, és én nem akarok egyikre sem hasonlítani, mert az én produkcióm is egyedi. Az utamat az elektronikus zenében leltem meg, de előtte gitárral is próbálkoztam – nem nagy sikerrel. Ebben az évben vettem meg az első szintetizátoromat, egy Roland SH-201-et, amit egy MC-307 követett, majd egy MC-505. Ez azóta is főszereplő a színpadi setupban. Aztán konkretizáltam a dolgokat, mert minden hangszeremtől megváltam, ami nem Roland márkájú.

Mennyire hatja át foglalkozása a témaválasztásait?

Ha a szakrális oldalát nézem, akkor úgy tekintek a zenei tevékenységemre, mint amit a Mindenhatótól kaptam ajándékba. Dalaim témaválasztásához természetesen hozzájárul az aznap olvasott igeszakasz mondanivalója. Ami a polgári foglalkozásomat illeti – hegesztő vagyok –, annak pusztán annyi köze van a zenéhez, hogy egyedül dolgozom, vasakkal. Volt rá alkalom, hogy megkerestem egy-két ismerős zenészt vagy producert, hogy alkossunk valamit közösen, de többnyire zárt ajtókat találtam. Így eldöntöttem, hogy egyedül dolgozom. Az első lemezanyagom háttérmunkájában azonban jelentős segítséget kaptam Szaxon Csaba művész úrtól. Jézus, és a feleségem szerelme, e kettő olyan plusz, ami a negatív dolgokat képes felülírni. Isten megáldott úgy munkahellyel, hogy finanszírozni tudjam a zenei tevékenységeimet, mivel híján vagyok gazdag felmenőknek és jó tündér keresztanyának.

Meséljen még a szintetizátor-építésről.

Mint előzőleg említettem, ez egy nagy szerelem. Hosszú út telt el, amíg eljutottam eddig a döntésig. Egyszer a YouTube-on megláttam egy GusGus koncertet, ahol a szintetizátor együtt dolgozik egy moduláris szintetizátorral. Ez a fuvallat tavaly engem is elért, és azt az egyszerűbb módját választottam ennek a szerelemnek, hogy magam építek modulárt. Az első szériát hat darab nyáklemezzel kezdtem, és ezután egy kedves ismerősömtől vettem még néhány darabot. Ezenkívül tervezem egy EMS-klón építését is a közeljövőben. Imám meghallgatást nyert: barátokra leltem, akik ezzel foglalkoznak és tudnak segíteni. A feleségem mindig azt mondja, hogy több hangszert már ne hozzak haza, de valahogy mindig adódik egy újabb darab. Rossz nyelvek szerint ez a szerelem függőséget is okozhat, de ez egy jó „függőség”. Egy zenész ismerősöm szavaival élve intimebb lesz a viszonyunk a szintetizátorral, ha magunk építjük.


[related-post post_id="4181640"]

[related-post post_id="4180582"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában