Helyi közélet

2019.03.25. 08:17

Egy éjszaka, amikor még a műtőben sem féltek a diákok Miskolcon

Miskolc - Első alkalommal rendezték meg a kórházak éjszakáját a megyei kórházban.

Miskolc - Első alkalommal rendezték meg a kórházak éjszakáját a megyei kórházban.

Laborvizsgálatok, EKG-készítés, gyógyszergyártás vagy éppen bemosakodás műtéthez – többek között ezeket a kórházi műveleteket is kipróbálhatták azok a középiskolás diákok, akik részt vettek múlt pénteki lapzártánk idején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház programján.

A nem mindennapi rendezvény koncerttel kezdődött a központi betegellátó épület aulájában, az egészségügyi intézmény ugyanis idén második alkalommal csatlakozott a Bach Mindenkinek Fesztiválhoz.

Ötletgazda főigazgató

A kórházak éjszakáját azért szervezték meg, hogy a diákok megismerhessék, hogyan működik egy kórház – mondta el lapunk érdeklődésére dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója, aki egyben a program ötletgazdája is.

– A program célkitűzése az volt, hogy közelebb vigyük a kórházat és úgy általában az egészségügyi struktúrát a gyerekek életéhez. Ilyen kezdeményezéssel korábban az USA-ban találkoztam, illetve itthon is volt már két hasonló próbálkozás, azonban egyik sem volt ekkora volumenű, ahol harminc diák ilyen hosszú időtartamban és ennyire különleges helyszíneket látogathat meg. Ráadásul mindezt teljesen interaktív módon.

Mindent a kéznek

Az interaktivitás valóban végig kísérte az egész programot. A gyakorló laboratóriumokban a diákok különböző babákon próbálhattak ki egyszerűbb egészségügyi alapműveleteket, a központi laboratóriumban pedig a vizelet- és vérvizsgálat, valamint a vércsoport-meghatározás műveletébe nyerhettek betekintést. A kardiológián egymáson próbálhatták ki az EKG- és a szívultrahang-készüléket, míg az intézeti gyógyszertárban krémeket és kúpokat készíthettek, és bemutatták nekik azt is, milyen logisztikával működik egy modern kórházi gyógyszertár.

A legérdekesebb helyszín kétségtelenül a központi műtő volt, ahol bemosakodtak műtéthez, és elvégezték annak előkészítő műveleteit, valamint egyszerűbb sebészi technológiákat is kipróbálhattak.

Nem az utolsó

Nagyon élvezte a programot a Földesbe járó Almási Laura és a hermanos Brezovszky Hajnalka is. A lányok elmondták: nagyjából tudták, mi vár rájuk, de azt az álmukban sem gondolták, hogy tényleg mindent kipróbálhatnak.

– Izgalmas volt a dolgok mögé látni, megtapasztalni azt, hogy milyen az egészségügyben dolgozók munkája – hangsúlyozta Laura.

Dr. Révész János hozzátette, a kórházak éjszakája úgynevezett pilot program, és a tapasztalatok tükrében a jövőben több gyerek számára is szeretnék azt megszervezni.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4181027"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában