Helyi közélet

2019.03.15. 11:56

A lánchídi csata és a hókáosz esete

Miskolc - Forradalmunk évfordulói olykor önmagukban is történelmet írtak.

Miskolc - Forradalmunk évfordulói olykor önmagukban is történelmet írtak.

Bár március 15-én már hosszú évtizedek óta az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezünk, viszont az ünnepnap 171 éves történetében volt néhány igen nevezetes március 15-e, mindegyik több volt, mint egy egyszerű megemlékezés.

„Márciusban újrakezdjük”

A közcímben olvasható felirat 1956 novemberében jelent meg a budapesti házfalakon. A forradalom leverését követő hónapok jelszava volt ez azok közt, akik abban reménykedtek, hogy a felkelés folytatható, vagy megismételhető. A jelszó házfalakra mázolva – gyakran MUK rövidítésként –, illetve röpcédulákon bukkant elő, először Budapesten, de az ország más településein és a határokon túl is.

Az 1956 miatti megtorlás ekkor még javában zajlott, a hatóságok pedig többeket le is tartóztattak, hogy megelőzzék a tiltakozásokat. A történészek szerint az éppen berendezkedő MSZMP-nek kapóra jött volna ürügyként egy újabb tüntetés vagy tiltakozás, hogy meg tudja indokolni az elnyomó intézkedéseit, 1957. március 15-e végül békésen telt.

A „lánchídi csata”

A Kádár-rendszerben március 15-e része volt a tavaszi Forradalmi Ifjúsági Napoknak, amelybe beletartozott március 21., ami a Tanácsköztársaság ünnepe volt, valamint április 4., a felszabadulás napja is. Az ellenzék a hetvenes évektől ellenmegmozdulásokat tartott: 1971-ben a Petőfi-szobornál kigyomlálták a vörös zászlókat a virágágyásból, 1972-től viszont már gumibottal oszlatta a rendőrség az összegyűlt tüntetőket. 1973-ban a rendőrök a fővárosi Ferenciek terén támadtak gumibotokkal az ünneplőkre, és ismét több száz fiatalt vittek be.

Tízéves szünetet követően, 1983-ban a tömeg egy része a Nemzeti Múzeumnál megtartott központi ünnepség után próbált meg eljutni a Batthyány-örökmécsesig, sikertelenül. Ekkor több embert őrizetbe vettek.

1986-ban pedig a városban vonuló több ezer tüntetőt a rendőrség végül a Lánchídra terelve beszorította. Az eset évtizedekkel később a „lánchídi csata” néven híresült el.

A 2013-as hókáosz

Hat esztendővel ezelőtt hatalmas mennyiségű hó bénította meg gyakorlatilag az egész országot. Miskolcon még úgy indult a nap, hogy a megemlékezéseket – némi módosítással – megtartják, végül azonban az extrém körülmények miatt az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek is lemondták az ünnepi programokat. A megemlékezéseket két nappal később, március 17-én megtartották.

ÉM-TÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában