Helyi közélet

2019.02.01. 13:10

Szokni kell még az újat Miskolcon

Miskolc - Nem célja a villamossofőröknek az utasok bosszantása.

Miskolc - Nem célja a villamossofőröknek az utasok bosszantása.

A villamosvezetők ajtónyitási gyakorlatára panaszkodtak a minap a népszerű közösségi portálon. Egy kommentelő állítása szerint a villamossofőrök úgy „szívatják” a nyugdíjasokat, hogy amint az ajtóhoz érnek, a sofőr becsukja azt és elindul. A másik mód – folytatta –, hogy a sofőr direkt azt az ajtót nem nyitja ki, ahol az utas áll.

Mint azt a Miskolc Városi Közlekedés Zrt.-től (MVK) megtudtuk, ilyenről nincs szó, a Miskolcon futó Škodák ajtajai háromféle módon működtethetőek.

„Ha a járművezető gombnyomására szelektíven nyílnak az ajtók, akkor kizárólag azok nyílnak, ahol a le- vagy felszállás jelezve lett. Van olyan opció is, hogy a sofőr egy gombnyomására minden ajtó nyit és zár.”

A harmadik opció pedig a jelzőlámpás csomópontok esete, ahol a villamosvezetőnek két esetben van lehetősége visszanyitni az ajtót. Egyik az, mikor a kereszteződésben még nem kapott a szerelvény szabad jelzést, a másik pedig már az említett szelektív ajtónyitás.

„A vezetők a jármű terheltségének, és a megállóban várakozók számának függvényében a helyzetnek megfelelő folyamatot választják. A villamosajtók nem zárnak vissza, ha a beépített szenzor akadályt érzékel.”

Az MVK leszögezte: a sofőrök szakmai oktatásán minden alkalommal kiemelten foglalkoznak a témával, ahol az utasoktól érkező észre­vételeket is ismertetik, illetve elemzik.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4112593"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában