Miskolc a téma a helyi színházban

Miskolc – Amikor Miskolc a téma – születtek előadások, amelyekben magáról és a közönségéről mesél(t) a társulat.

Miskolcról szóló mű ősbemutatója volt szombaton este a Miskolci Nemzeti Színházban. Az Agave szerzője a mai magyar színház ismert és fontos alkotója, egyebek között az Apátlanok nemzetközi ismertségig jutott írója, Mikó Csaba. Béres Attila felkérésére született a miskolci mítosz, amelyet maga a színidirektor rendezett a Játékszínben.

A színház ezekkel ajánlja az előadást: „Miskolc, 2017 augusztusa. A tizennyolc­ éves Márk épp indulna Budapestre – vagy még messzebb –, talán pár évre, talán örökre. Mindegy is, csak el innen. Az indulást azonban váratlan akadály késlelteti: megismeri Annát és családját, és csapdába kerül hatalmas házukban. De kik is valójában ezek az emberek, miért tartják itt Márkot minden erejükkel? És mit rejtegetnek a pincében?”.

Korszaknyitó előadás

Meglehetősen ritka, bár nem példa nélküli, hogy egy színház a saját településében találja meg a maga témáját. A Mikó Csabával készített interjújában kollégánk, Bujdos Attila idézte fel az Agave előzményének tekinthető történetet. Az új vezetéssel ide szerződött fiatal művészek átgyalogoltak fél Magyarországon, hogy egykori vándorszínészekhez hasonlóan érkezzenek a városba. Úti élményeikből Mi és Miskolc címmel Deres Péter írt, Szőcs Artur rendezett beköszönő előadást. A megérkezés történetét nem követte másik, hasonló szellemben fogant, a megtelepedett társulat városhoz való viszonyát ábrázoló munka. Az évente visszatérő kérdésre – lesz-e valaha is ilyen – Béres Attila igazgató tavaly örömmel újságolta: elérkezett az idő, és Miskolcról szóló dráma megírására kérte fel Mikó Csabát.

A Mi és Miskolc alkotói közül ma már többen más társulatokat erősítenek, de sokan maradtak is. Ettől függetlenül sem tanulság nélkül való talán felidézni azt a régi ügyet, amikor először volt fontos a színházcsinálóknak megnevezniük egy előadásban Miskolcot.

Szőcs Artur rendező így beszélt erről 2012-es interjúnkban: „Amikor elindultunk, szinte semmit sem tudtunk egymásról. Annyi volt a közös bennünk, hogy új tagjai leszünk ennek a színháznak, és Miskolchoz köt majd minket az életünk, a munkánk. (…) Abban a pillanatban nem tudtam, hogy Miskolcra érkezem. Csak azt tudtam, hogy életemben először valahová megérkezem. Olyan emberekkel, akikkel együtt, friss erővel, nagyot és jót akarunk csinálni. Jó színházat.”

„Korszaknyitó előadás” – ezt Bujdos Attila írta a Mi és Miskolcról lapunkban. „Érthetjük, hogy az előadás címében különösebben nem részletezett viszonyból Miskolc lenne a hely és a közönség, ahol és akiért a színház születik. Jó, hogy megérkeztek. Már van közös élményük, amit most megmutatnak, és vannak kétségekkel teli reményeik, hogy képesek együtt jó színházat csinálni, de nem tesznek úgy, mintha a társulat máris megszületett volna” – olvashatjuk az akkori reflexiójában.

Valami nagyon hiányzik

Kifejezetten Miskolcot témájául választó előadásokban nem bővelkedett a helyi színház repertoárja az elkövetkező évadokban, de mindenképpen meg kell említeni még Kozma Attila Forint című táncjátékát, amelyet egy Médeia feldolgozásával együtt játszottak. A Miskolci Balett alapító vezetője korábbi koreográfusi és rendezői munkásságát is erősen áthatotta a jelen valósága iránti érdeklődés, az elemző szándék. A Forint színrevitele kapcsán kérdezett rá a szociografikus történetmeséléshez való alkotói viszonyára Bujdos Attila.

„Ha ebben a világban az ember politikus színházat szeretne csinálni, mindenképpen reagálnia kell valamilyen formában a saját valóságára – ez a művészet dolga. A Forint valamikor valóban kultikus és divatos hely volt Miskolcon, így is emlékszünk rá: ide jártál, itt találtál barátokra, itt zajlott az életed. Ma már nincs ilyen agora, az emberek nem találkoznak, nem beszélgetnek egymással. Felemésztik őket és az energiáikat a napi problémáik, a megélhetési gondjaik. Általános a rosszkedv – rosszkedvű a város, és rosszkedvű az egész ország. Valami eltűnt az életünkből, valami nagyon hiányzik. Engem ez foglalkoztatott, erről szerettem volna valamit elmondani” – reagált Kozma Attila.

Miskolci Ványa bácsik

És volt, hogy a jelen valamennyire beszüremlett a miskolci előadásokba. Emlékezetes például a Szőcs Artur rendezte Ványa befejezése, amikor Csehov megtért a hétköznapokba: videófelvételről láthattuk a miskolci városrészleteket, benne a ma is lehetséges Ványa- és Asztrov-sorsokat.

Most pedig itt az Agave, amelyik mesébe ágyazva adja meg a lehetőséget, hogy a mai közönség a jelenben az egyéni és a közösségi múltjához való viszonyáról gondolkozhasson el.

ÉM

[related-post post_id="4129693"]

[related-post post_id="4129513"]