Helyi közélet

2019.02.26. 07:39

Különös dolgok esnek meg a bokrok között - Az erkélyről az aktust is látják

Miskolc - A Selyemréten a szülők nem merik egyedül leengedni a gyerekeket játszani.

Miskolc - A Selyemréten a szülők nem merik egyedül leengedni a gyerekeket játszani.

A selyemréti hétemeletes társasházakból olykor elképesztő látvány tárul a lakók szeme elé. A park mögötti garázssor és bokros terület ugyanis hajléktalanok, kábítószeresek és örömlányok tanyája lett.

Egyik olvasónk jelezte a Gizella utcai riportunk után, hogy a Selyemréten, a Kőrösi Csoma Sándor utcai garázssor közelében is hasonló a helyzet. Elmentünk, megnéztük, de felsorolni is nehéz, mi mindent találtunk ott. A helyzetet súlyosbítja, hogy a park játszótere mögött is szeméttelep fogadja az arra járókat.

Üvegek, műanyag flakonok, sörös dobozok, nejlonzacskók, koszos papír zsebkendők hevernek a bokrok alatt, de lyukas, mocskos kardigánt és egy szétrongyolódott munkaruhát is találunk. Két bokor alatt alighanem hajléktalanok laknak vagy laktak, mert ott szutykos szivacsok, és takarók húzódnak meg az ágak sűrűjében.

Szipuznak is

A park egyik padján üldögélő férfitól tudakoljuk, vajon ki hordja ide ezt a rengeteg szemetet.

– Egy pár éve lakom itt, de mindig ilyen volt ez a terület. Mit mondjak erre? Ilyen emberek is vannak. Itt, a park elejét rendszeresen takarítják, a szemeteseket is kiürítik, de hátul, a garázsoknál és a bokroknál elkeserítő a helyzet – sorolja László, aki kéri, a teljes nevét ne írjuk meg.

Egy fiatalember a kutyáját sétáltatja az egyik társasház előtt. Ő úgy jellemzi a helyzetet, hogy „undorító, ami a bokroknál és a garázssoron van”. Az erkélyünk épp arra a területre néz. Látjuk az örömlányokat, és sokszor még az akciókat is, mert a bokrok között bonyolítják az üzletet. De idejárnak a szipusok, és injekciós tűk is hevernek a bokrok alatt. Gyakran szólunk a rendőröknek, de ők sem tudnak mit tenni. Elveszik a szipustól a zacskót, kiöntik, ami benne van, de aztán a szipus elmegy, és vesz újabb adag ragasztót. Az örömlányokkal sem lehet mit kezdeni. Beviszik őket, aztán néhány óra múlva megint kint állnak az utca elején – sorolja a fiatalember, aki annyit árul el, hogy Máténak hívják.

Egy idős hölgy hozza le a szemetet, őt is kérdezzük a helyzetről.

– Én nem megyek oda hátra, de azt látom, hogy a szél viszi a papírokat a parkban. Az biztos, a szemét nem magától keletkezik, azt az emberek hordják oda. A garázsoknál a garázstulajdonosoknak kellene rendet tartaniuk – vélekedik a hölgy, aki kéri, csak annyit írjunk, hogy Kati néninek hívják.

Félni kell

Aggasztónak és felháborítónak tartja a helyzetet egy fiatal hölgy.

– Nem merem egyedül leengedni a gyerekeimet játszani, pedig már 8 és 10 évesek. Igaz, hogy a játszóteret kerítés veszi körül, de milyen a gyerek? Mindenre kíváncsi. Megunják a hintát és a mászókát, és elindulnak a bokrok és a garázsok felé. Még csak az hiányzik, hogy valami bajuk történjen! Idejárnak a prostituáltak, nem tudom, miért nem lehet ezt megtiltani. Itt üldögélnek a hajléktalanok, és a kábítószeresek is. Ez borzasztó, hogy egy közparkban félni kell, mert egyesek nem arra használják, amire való – mondja kétségbeesetten az édesanya.


A szemét pedig mindig újratermelődik

A park déli területén a Miskolci Városgazda Kft. munkatársaival találkozunk, akik a cserjéket metszik, és azokat a fákat vágják ki, majd szállítják el, amelyek elöregedtek, veszélyessé váltak. Az egyik munkatárstól megtudjuk, ők is most szembesültek azzal, mekkora szeméttelep van itt, és szóltak a Városgazda köztisztasági csoportjának. Nem telik bele néhány perc, a csoport képviselői meg is érkeznek. Velük van Katona Ferenc, a terület önkormányzati képviselője. Mint mondja, a területet tavaly többször is kitakarították, de a szemét újra és újratermelődik. A bokros terület ugyanis hajléktalan emberek búvóhelye. Az itt járőröző rendésszel folyamatosan tartja a kapcsolatot, mondja a képviselő, de a rendész sem tud mindig itt lenni. Azokkal az emberekkel kellene valamit tenni, akik ezt a helyzetet okozzák, teszi hozzá.

Elkezdődik a takarítás, néhány perc alatt nagy halom szemét gyűlik össze a játszótér mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában