Helyi közélet

2019.02.03. 17:13

Kitartanak a jóság és a becsület értékei mellett

Miskolc - Szerelem, hazaszeretet és mindent átszövő ármány – Hunyadi László Miskolcon.

Miskolc - Szerelem, hazaszeretet és mindent átszövő ármány – Hunyadi László Miskolcon.

Erkel Ferenc művét 175 éve láthatta először a közönség, idén a Miskolci Nemzeti Színház is műsorára tűzte az operát. A héten a Nagyszínházban került a nézők elé a történelmi zenedráma Szőcs Artur rendezésében.

Különleges zene, erős történet

A Hunyadi László nemcsak a gyönyörű zene miatt különleges, hanem nagyon erős maga a történet is.

– Akármilyen korban éljünk, a néző mindig képes saját világát felfedezni benne, és azt gondolom, ez így lesz mindaddig, amíg ez a mű a színházak repertoárján marad – mondja a rendező, Szőcs Artur. – Zenei világát tekintve Erkel a nyugat-európai mintához nyúlt, ebbe szövi bele a magyar dallamkincset. A mi előadásunk díszletében és jelmezeiben is igyekeztünk ezt visszaadni. A díszlettervező Slárku Anett a párizsi Sorbonne-on is tanult, így a látványban is érezhető a nyugati operajátszás hatása, az általa szerzett tapasztalatok. A jelmezek jelzik a korszakot, de éreztetik, hogy az ármánykodás, csalás sem korhoz, sem helyhez nem kötött. Nekünk az a célunk, hogy azok a nézők, akiknek már van emlékük a Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, azoknak valami új és erősebb élményt nyújtsunk, akik pedig még nem látták ezt az operát, úgy távozzanak, hogy a későbbiekben ezt az előadást nehéz legyen majd felülmúlnia más produkcióknak – fűzi hozzá a rendező.

Megjelenjenek az angyalok

– Rendezőként egy prózai előadásban nagyobb a szabadságom, sokat változhat a próbafolyamat során a szöveg, kereshetünk új irányokat, improvizálhatunk. Egy opera esetében viszont ezt nem engedhetem meg magamnak, hiszen rengeteg ember közös munkája egy ilyen nagyszabású előadás – meséli a próbafolyamat kapcsán Szőcs Artur. – Az alkotótársakkal együtt megálmodtunk valamit, amihez tartani kell magam, és rettenetesen fel kell készülni. A bemutató előtt pedig azt látni, hogy az elképzelésünk működik, azt gondolom, hogy jó jel. Én minden szerepet végigjátszom magamban, miközben nézem a próbákat, és minden energiámmal azon vagyok, hogy az összes színész és énekes érezze, a lehető legjobbat érhetjük el együtt. Az opera olyan, hogy ha az elő­adásokon nem jelennek meg az angyalok, akkor semmit nem ér. Ahhoz pedig, hogy az angyalok megjelenjenek, nyugalomra és bizalomra van szükség a próbafolyamat alatt, és az én dolgom ezt megteremteni – hangsúlyozza a rendező.

A Hunyadi László operának rengeteg változata van, éppen ezért minden színpadra állítás alkalmával új megfogalmazást nyer a darab. Az ármánykodás kulcsfontosságú ebben az operában, ami megjelenik a zenében is – tudjuk meg Cser Ádám zenei vezetőtől.

– Rendkívül drámai és gyorsan pergő események sora Erkel műve. Jelen előadásban a legfontosabb szempont ez a fajta drámaiság. Nem a poézis, ami a hosszan kifejtős verziókban hallható és látható, hanem hogy a hallgatóság hirtelen és nagy erővel találkozzon ezzel a darabbal és a témájával. Az alapkarakterek nagyon erősen kitartanak a jóság, becsület, hazaszeretet értékei mellett, az ármány viszont mindent átsző. Az árulások sorozata, az igazságtalanság felismerése az, ami előidézi a drámaiságot, az előadás sodrása pedig nagy erővel hat a nézőre, és bízunk benne, hogy valóban katartikus élményt nyújt – mondja Cser Ádám.

MN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában