Helyi közélet

2019.02.02. 12:32

Jótékony kamarai farsang Miskolcon

Miskolc - Idén is megtartja a kamara a szokásos bálját, közösen a Lions Klubbal.

Miskolc - Idén is megtartja a kamara a szokásos bálját, közösen a Lions Klubbal.

Idén is megrendezi hagyományos jótékonysági bálját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Első Miskolci Lions Klubbal közösen. A farsangi mulatságnak Miskolcon a Népkerti Vigadó ad otthont február 9-én, szombaton 19 órától.

– 19-ik alkalommal rendezzük meg a kamarai bált, tehát mondhatjuk, hogy már hagyománya van ennek a programnak, amelyet minden évben, a gazdasági válság nehezebb időszakában is megtartottunk, mert kell az ilyen lehetőség, amikor kötetlen keretek között találkoznak a gazdasági szereplők – mondta a bál beharangozó tájékoztatóján Bihall Tamás, a kamara megyei elnöke.

A közös rendezés is hagyományosnak mondható már, hiszen hatodik éve van így, vette át a szót Falucskai Attila, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke, aki elárulta: ezúttal a jótékonysági tombola bevételét a Magyar Vöröskereszt Enni adok – Enni kapok programja számára ajánlják fel a szervezők. Ez az összeg megközelítőleg félmillió forint, de a soros elnök arra biztatott mindenkit, hogy vásároljon még tombolát, és segítse a jótékony célt.

A hagyományokhoz igazodva most is lesz díszvendég, ezúttal Tokaj városa mutatkozik be a vendégek előtt. Rudolf Mihály, a város főépítésze a közeljövő fejlesztéseiről, beruházásairól beszélt. Így megemlítette többek között az óváros parti sétányát, az új tervezett Bodrog hidat, ötcsillagos szálloda épülhet az egykori Csurgó-bányánál, van elképzelés a főutca fejlesztésére, régészeti élményparkot szeretnének és kabinos felvonót a kopasz hegyre, amelyet egyébként kerékpár­út vesz majd körbe.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában