Helyi közélet

2019.02.24. 18:46

Gyógyítják és nevelik is a lelkeket Szendrőn

Szendrő - A legnagyobb odafigyeléssel dolgoznak a csereháti diákokért az Abigélben.

Szendrő - A legnagyobb odafigyeléssel dolgoznak a csereháti diákokért az Abigélben.

Az Abigél Többcélú Intézmény 2000-ben – közös igazgatású közoktatási intézményként – jött létre Debrecenben, majd Nyíregyházán, illetve megyénkbe is belépve Szendrőn, Szikszón és Ózdon nyitottak iskolát.

A szendrői intézmény a 2012/2013-as tanévtől kezdve az Északi-középhegység erdőkkel borított dombvidékén, a Csereháton is indít képzéseket.

A cél, hogy olyan szakmát adjanak a tanulók kezébe, amellyel sikerrel indulhatnak a munkaerőpiacon. Ehhez elengedhetetlen a gyerekek motiválása, a bemeneti hátrányok, esetleges lemaradások kiküszöbölése, aminek alapja a jó kapcsolat kialakítása a fiatalokkal és hozzátartozóikkal. A cél, hogy minél több inger érje a gyerekeket, hogy minél több információhoz jussanak, és így választani tudjanak a helyes és helytelen lehetőségek közül.

Ledolgozni a hátrányokat

Az iskola 2015 szeptemberében költözött a város főutcáján lévő épületbe, amely kényelmes környezetet biztosít a tanulásra, iskolai rendezvények megtartására. Itt vár minket a kapuban Kavalyecz András telephelyvezető, akinek több évtizedes tapasztalata van a hátrányos helyzetű, esetleg nehezen kezelhető, vagy – ahogy mondani szokták – problémás gyerekekkel. Szociálpedagógusként csak olyan intézményekben dolgozott, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanított, nevelt, drogprevencióval foglalkozott, börtönviselt fiatalok nevelője volt.

– Itt olyan gyerekekkel van dolgunk, akik nagy hátránnyal indulnak, nagyon szegény családokból, sokszor elképesztő körülmények közül jönnek, lemaradásban a korosztályuktól. Nem lehet azzal indulni, hogy kezdjük a középiskolás tananyagot, és sokszor nem elég a gyerekkel foglalkozni, mert olyan problémák vannak a családban, amit szintén orvosolni kell – magyarázza a vezető.

Fontosnak tartják, hogy a gyerekek számára legyen az intézményben egy felnőtt, akiben bíznak, hogy a családokkal jó legyen a kapcsolat, így például családlátogatásokra járnak. Minden pedagógus a szívén viseli a gyerekek sorsát. Az iskolai közösség életét színes sport-, kulturális és szabadidős programok teszik változatossá. Nagyon kedvelt a focicsapat és a színjátszás. Kavalyecz András emellett nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, foglalkoznak a droggal, a szexuális felvilágosítással, de a nyitott bírósági program keretében tárgyalásokra járnak, és börtönlátogatáson is voltak már, hogy lássák, mi a következménye a bűnözésnek.

Az iskolában igyekeznek olyan szakmákat tanítani, aminek hasznát vehetik a fiatalok, ha elvégzik, így például kedvelt a lányok körében a női szabó vagy a szociális gondozó, míg a fiúknál a hegesztő vagy a kőműves, hidegburkoló. Esti tagozaton is lehet tanulni, akár az általánost befejezni, vagy érettségit szerezni, a szakmát szerzett fiatalokat is igyekeznek az érettségi felé terelni, és a gimnáziumi képzésben résztvevőket is szakmához juttatni. Egy másik oktatási intézménnyel együttműködve felnőttképzést is végeznek, jelenleg például a tanulóik szüleiből egy nagyobb osztály jött össze, akik szintén női szabónak tanulnak.

Kollégium és gazdálkodás

A jövő két terve a Fészeknek elnevezett Kollégium, amely lehetővé teszi majd a bentlakást a gyerekek számára, illetve a közeljövőé az égerszögi ház, ahol fakultatív módon úgynevezett gazdálkodást tanulnak majd egész napos ottlét során a középiskolások: hogyan kell kertet művelni, főzni, háztartást vezetni, ellátni magukat, akár a családjukat, emellett higiéniát, kultúrát. A házban nagyrészt Sztollár Gusztáv foglalkozik majd a gyerekekkel, aki nagyon jó lehetőségnek tartja ezt az oktatási formát.

– Gyógyítani kell a gyereket gyakran, mint az orvos, de ehhez először szükség van diagnosztikára, megállapítani, hogy mi a gond, és onnan indulni. Az égerszögi oktatásnak több előnye is van. Kötelességtudatot, odafigyelést tanulnak, azt eszik, amit főznek, természetben vannak közben, jó levegőn, az életre neveljük ott a gyereket. Közben persze az iskolai tananyag, tanulnivaló sem marad el, tehát az időbeosztást is tanulják – magyarázza.

Miközben beszélgetünk, kicsengetnek, a diákok pedig halkan beszélgetve, mosolyogva, de nagyot köszönve mennek el mellettünk, a két oktatónak pedig mindenkihez van egy jó szava. „Mi itt olyanok vagyunk, mint egy nagy család…” – búcsúzik el tőlünk a telephelyvezető.

HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában