Helyi közélet

2019.02.14. 16:20

Elbontották a régi teret Diósgyőrben

Miskolc - A diósgyőri térfelújítások minősége miatt aggódik egyik olvasónk.

Miskolc - A diósgyőri térfelújítások minősége miatt aggódik egyik olvasónk.

Javában tart az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér felújítása. A munkálatok még késő ősszel kezdődtek a területen, először az út melletti parkolók, illetve a járda átalakításával, valamint a tér körbekerítésével, és bontásával. A felújítás jelenleg is zajlik, viszont a munkákkal kapcsolatban egy igen panaszos hangú levelet juttatott el szerkesztőségünkbe az egyik olvasónk. Viszonylag hosszú levelében úgy fogalmaz: „az eddig elkészült járdaszakaszon már most egy hatalmas befelé horpadó gödör van, illetve több helyen a lerakott térkő kiáll, ferde, letört… Ez pedig már egy »kész« szakasz!”

Kedden délelőtt magunk is felkerestük az átépítés alatt lévő teret, hogy saját szemünkkel győződjünk meg az „áldatlan állapotokról”. Nos, nem ugyanazt tapasztaltuk, mint amit levélírónk papírra vetett.

Nem tűnt késznek

A járda ránézésre sincs teljesen készen. Ennek jele az is, hogy a tér felőli oldalát deszkák szegélyezik, a közepén viszont valóban van egy gödör, még a térkő is hiányzik. Vélhetően csak azért, mert itt közlekednek a felújításban részt vevő munkagépek. Ezen kívül csak a parkoló akadálymentesítése miatt volt megsüllyesztett a járda.

Magát a teret egyébként mostanra szinte teljesen elbontották, ottjártunkkor egy munkagép árválkodott a közepén. Természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük a beruházást, és arra később visszatérünk.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér átépítése várhatóan tavaszra készül el. A területen gyakorlatilag minden megújul: cserélik a térburkolatot, az utcabútorokat, felfrissül a növényzet és egy új szökőkutat is kialakítanak.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4053446"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában