Helyi közélet

2019.02.28. 19:49

Dr. Csiba Gábor: „Az együttműködésen múlik a sikeres mentés”

Miskolc – Nyílt téri életmentéseiről ismert Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház volt főigazgatója.

Miskolc – Nyílt téri életmentéseiről ismert Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház volt főigazgatója.

A baleseti sebész már tizedik ilyen akcióján van túl, ahogy február 28-ai számunkban hírt adtunk róla, amely saját bevallása szerint egyfajta karma.

„Budapestről Miskolc felé vezettem az M3-as autópályán és a 50. kilométernél észleltem, hogy feltorlódott a kocsisor, mert tömeges baleset történt. Magát az ütközést nem láttam, de pár perccel korábban lehetett, hiszen éppen akkor kászálódtak ki a négy autóból. Megdöbbentett, hogy több sofőr megállás nélkül tovább hajtott, de én félreálltam. A négy személygépkocsi közül, amely érintett volt a balesetben, az egyik megpördült és ennek az ablakán kirepült egy utas. Ő sérült meg a legsúlyosabban, de rajta kívül még ketten kritikus állapotban voltak. A többi nyolc-tíz kisebb karcolásokat, zúzódásokat szerzett” – mutatta be az esetet a sebész.

Fontos a sorrendiség

„Az volt az első dolgom, hogy megállapítsam, melyik embert szükséges azonnal ellátni. A két súlyos sérültnek stabilizáltam az állapotát, majd a legsúlyosabb mellett maradtam. Egy férfit pedig megkértem, hogy hívja a rendőröket és a mentőket. Szakmailag ugyan felkészült vagyok, de nem hordok magamnál sebészeti eszközöket, ezért csak a tapasztalatomra és a két kezemre számíthattam. Azt szoktam mondani, hogy a legkisebb segítség is jobb a semminél, de ilyenkor felfokozott hangulat uralkodik, ezért az első, hogy megnyugtassuk a jelenlévőket. Aztán pedig az együttműködésen múlik, hogy mennyire lesz sikeres a mentés” – hangsúlyozta.

ÉM-DA


[related-post post_id="4156822"]

[related-post post_id="3391934"]

[related-post post_id="3026866"]

[related-post post_id="3025346"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában