Helyi közélet

2019.01.17. 18:42

Tizenhárom fotó 2018-ból – Vajda János fotóválogatása

Miskolc – Vajda János fotóriporter tavaly készült fotói közül válogattunk.

Miskolc – Vajda János fotóriporter tavaly készült fotói közül válogattunk.

Egy-egy jól sikerült fénykép a legjobb krónikása egy eseménynek vagy egy korszaknak. Ezt valljuk mi is, és ennek fényében kértük arra lapunk fotóriportereit, hogy a 2018-ban, munkájuk során készített fényképfelvételeik közül válasszák ki azt a tizenkettőt – havonta egyet –, amely szerintük a legjobban sikerült, avagy leginkább jellemzi az adott hónapot. Vajda János kollégánk is eleget tett a feladatnak, csak épp – sokszor nehéz a választás – egy-egy hónapból többet is beletett a válogatásba, megnehezítve ezzel a szerkesztő munkáját. Aki ezek után tizenhármat választott…

A tizenhárom kép együtt – bemutatja a mögöttünk hagyott 2018-as esztendőt, legalábbis azt, hogy milyennek látta Vajda János.

Fotósunkat minden érdekli. Ha sportról tudósít, akkor megtalálja a témát a nézőkben is, ha egy színházi előadásról, akkor nemcsak magát az eseményt fotózza, hanem bekukkant a színfalak mögé is. Emberi közelségbe hozta – lábnyomát fotózva – a megyénkben, nyáron kóborló medvét, és a fényképeket látva úgy érezzük, mintha mi magunk tartanánk kezünkbe (mint egy plüssállatot) a nemrég született leopárd­kölyköt, vagy izgulunk a köteleken lógó táncosokért.

Sorozatunk végéhez értünk. Érdemes az előző számokból a mostani összeállítás mellé tenni másik három fotósunk válogatását – Ádám János, Bujdos Tibor és Kozma István képeit – így kaphatjuk izgalmas levonatát az előző esztendőnek.

ÉM


[related-post post_id="4109594"]

[related-post post_id="4107203"]

[related-post post_id="4105401"]

[related-post post_id="4100325"]

[related-post post_id="4099478"]

[related-post post_id="4098583"]

[related-post post_id="4097601"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában