Helyi közélet

2019.01.29. 08:49

Milyen jegyek lesznek a félévi bizonyítványban? - „Apukám soha nem volt kitűnő tanuló”

Miskolc - Diákokkal beszélgettünk az első félév sikereiről, nehézségeiről és kicsit a jövőről.

Miskolc - Diákokkal beszélgettünk az első félév sikereiről, nehézségeiről és kicsit a jövőről.

Az elmúlt héten véget ért a mostani tanév első féléve. Sok-sok dolgozat, felelés és verseny áll a diákok mögött. Hétfőn a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában jártunk, hogy megtudjuk, hogyan sikerült az itt tanuló gyerekeknek az első öt hónap. Igaz, a bizonyítványukat még nem kapták meg (azokat még most írják a pedagógusok), de azért a legtöbben már tudják, hogy mi áll majd benne.

Mindene a foci

– Ebben az évben bejött négy új tantárgyunk – kezdi a félév jellemzését Alexa Márk, aki 7. osztályba jár.

– Fizika, kémia, földrajz és biológia. Mindegyikkel megbarátkoztam, egyedül a kémia jelentett egy kis gondot, abból épp hogy ötös lettem. Nem a kedvenc tantárgyam – jegyzi meg úgy folytatva –, most például a periódusos rendszert tanuljuk, a vegyjeleket és az atommodelleket. Kicsit nehéz.

Nagy baj azért nincs, hiszen Márk kitűnő tanuló. Kedvenc tantárgya a nyelvtan, kedvenc sportja pedig a labdarúgás. Amint van egy kis ideje, rögtön focizni szalad. Tagja az iskola focicsapatának is, így részt vett a foci-diákolimpián az elmúlt félévben. A teremtorna jól sikerült, a műfüves pályás már nem annyira, mert Márk szerint a bíró nem mindig döntött igazságosan, pár gólt nem adott meg nekik.

Ezenkívül gitározni is tanult, de azt leadta, mert ettől az évtől már szolfézsra is járnia kellett volna, az pedig sok időt vett volna el a sporttól.

Alexa Márk | Fotó: Kozma István

– A focit jobban szeretem, mint a szolfézst – magyarázza Márk. Hozzáteszi: véleménye szerint fontos, hogy jól tanuljanak a diákok már az általános iskolában is, hiszen akkor juthatnak be jó gimnáziumba.

Verseket ír

Évfolyamtársa, Sajó Laura ehhez azt fűzi hozzá: az a lényeg, hogy mindenki ismerje fel, miben jó, és abba fektessen bele több energiát. Példát is hoz:

– Apa soha nem volt kitűnő tanuló, de kiváló zenész lett.

A félév egyébként Laurának is nagyon jól sikerült, csupa ötös szerepel majd a bizonyítványában.

– Nekem nem okoztak problémát az új tantárgyak, mert érdekelnek a természettudományok. A kémia is tetszik, vannak benne persze nehézségek, de nem halálos, meg lehet tanulni – fogalmaz. – A biológiát nagyon szeretem, versenyen is voltam, ahol 3. lettem. A fizika is tetszik, bár nem a kedvencem, a földrajzot pedig, azért szeretem, mert érdekes országokról és természeti jelenségekről tanulunk. Igaz, az országok iparát már nem olyan izgalmas megtanulni – sorolja Laura. Elárulja azt is, hogy az irodalom és a nyelvtan a szívéhez nagyon közel áll, ő maga is ír verseket, és az egyik hamarosan megjelenik az iskolaújságban. Az angol pedig szintén a kedvence, mert könnyen megy. És, ha mindez még nem lenne elég, a zenét is nagyon szereti, zongorázni tanul. Igaz, szerinte a félévi vizsgáját kicsit elrontotta, de készül egy zenei versenyre, és bízik benne, hogy az jól sikerül majd.

Sajó Laura | Fotó: Kozma István

– Jövőre az lesz a baj, hogy nehezen tudok majd választani, merre induljak tovább – gondol a jövőre Laura.

Elmeséli azt is, hogy az első félév nagy élménye volt az a görögországi út, amin az iskola Erasmus-pályázatának keretében vehetett részt. Itt más országok diákjaival közös projekten dolgoztak. Nagyon jól sikerült, sok barátot és ismerőst szerzett.

A felvételi

A nyolcadikos Siposs Máté számára a legnagyobb megpróbáltatást a központi írásbeli felvételi jelentette.

– Két hónapig készültem rá, minden matekfeladatot megoldottam, amelyek szerepeltek az elmúlt évek felvételijén. De végül teljesen felesleges volt, mert ebben az évben olyan példák voltak, amelyek eddig soha. Még azok a zsenik is, akik spec. matekra mennek, azt mondták, hogy nehéz volt. Nekem 32 pontos lett a matek, végül is elégedett vagyok ezzel az eredménnyel – sorolja Máté. Megtudjuk, az ő kedvenc tantárgyai az ének, a tesi, a hittan, a magyar és a történelem. Meglátása szerint nem kell ahhoz kitűnőnek lenni, hogy sikeres ember legyen valakiből. Ő is saját édesapja példáját hozza föl.

Siposs Máté | Fotó: Kozma István

– Apa ugyan nem volt jó tanuló, de vállalkozó lett, és jól megállja a helyét az életben.

Hozzáteszi: a félévi bizonyítványa jobb lesz, mint azt várta, bár még nem tudja mind­egyik jegyét.

– Jó tanuló vagyok – zárja a beszélgetést.


A második félév

A tanítási év első féléve január 25-ig tartott. Az iskolák február 1-éig értesítik a diákokat és a szülőket az első félévben elért eredményekről.

A 2018/2019-es tanév utolsó tanítási napja június 14-e, péntek.

A középiskolai központi írásbeli felvételit január 19-én tartották a középiskolák.

A tavaszi szünet április 18-tól április 23-áig tart.

A 2019-es tavaszi érettségiszezon május 3-án a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel kezdődik. Az öt fő tantárgy vizsgái, azaz a magyar, matek, történelem, angol és német a május 6-ai héten kezdődnek. Az írásbeli vizsgák május 24-én olasz nyelvvel zárulnak. Ezután jönnek a szóbelik: az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 5–13., a középszintűek pedig június 17–28. között tartják meg.


[related-post post_id = "4122501"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában