Helyi közélet

2019.01.30. 16:30

Májusra nyit meg újra az „augusztushúsz”

Miskolc – Télen is folytatódik a miskolciak egykori kedvenc strandjának a megújítása.

Miskolc – Télen is folytatódik a miskolciak egykori kedvenc strandjának a megújítása.

Már jól kivehetőek az épülő új ötvenméteres medence körvonalai a Selyemréten. A fürdő még tavaly novemberben zárta be kapuit a látogatók előtt, az átépítés ekkor kezdődött meg a több mint kilencvenéves régi medence elbontásával.

Zsaluzzák a medencét

„A szakemberek jelenleg a medencetest oldalfalait zsaluzzák, készül az új gépház, melybe teljesen új technológiát telepítünk. A kedvező időjárásnak hála a főépülettel is jól haladunk, már kész az utcafronti homlokzat, az új tetőszerkezet és a második emeleti födém is – mondta el Juhász István, a Miskolci Turisztikai Kft. szolgáltatási divízióvezetője.

A Hajós Alfréd által tervezett fogadóépület hosszú ideje elhanyagolt második emeletén májustól a vízilabdázók kapnak majd új öltözőket. A turisztikai cég ügyvezetőjének elmondása szerint viszont a következő hónapokban más korszerűsítéseket is elvégeznek.

Komfortosabb lesz

„Szeretnénk, hogy ne csak a sportolóknak, de a többi vendégnek is komfortosabb legyen a strand, ezért az első emeleti öltözőket is felújítjuk, melynek részeként a mostani igényeknek megfelelő öltözőszekrényeket telepítünk, de a zuhanyzók, mosdók, a fogadótér és a beléptetőrendszer is megújul” – mondta Scheitzner Beáta, aki kiemelte: a külső rekonstrukció során törekedtek arra, hogy a városkép szempontjából is fontos épületet minden díszével együtt adják vissza a miskolciaknak.

Megtudtuk azt is, hogy az előzetes terveknek megfelelően jövő héten megkezdik az új úszómedencét üzemeltető technológia telepítését, február végére pedig az új fedés tartóelemei is a helyükre kerülnek. Az újranyitást május 1-jére tervezik.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4030671"]

[related-post post_id="4029253"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában