Helyi közélet

2018.12.21. 18:10

Döntők Döntője – Szavazzuk a dobogó tetejére a Szinvavölgyit!

Budapest, Miskolc - Péntek este véget ér a Fölszállott a páva tehetségkutató Döntők Döntője, egy hatalmas fináléban mérettetnek meg utoljára a csapatok, köztük a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely.

Budapest, Miskolc - Péntek este véget ér a Fölszállott a páva tehetségkutató Döntők Döntője, egy hatalmas fináléban mérettetnek meg utoljára a csapatok, köztük a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely.

A miskolci csapat péntek délután hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát az előkészületekbe. Csütörtökön egész nap próbáltak, fotózáson vettek részt, utána pedig a színpadi próba várt rájuk.

A feszültség egyre csak nőtt, ahogyan teltek az órák, így nem maradhatott el egy kis stresszlevezető mókázás sem, amit videón rögzítettek és a facebook oldalukon is megosztottak.

A pénteken 19:30-kor kezdődő fináléra, melyben tíz produkció versenyez, nyárádmagyarósi táncokkal készülnek. A táncosok két másik néptáncegyüttessel mérkőznek majd meg, és nagyon várják a miskolci szavazatokat, melyeket a 40-es kóddal tudnak a nézők leadni.

Aki szeretné közösségi élményként végigszurkolni a műsort, az megteheti a Szent István téren, ugyanis a LED-falon élőben közvetítik az eseményt. A fázósabbak otthonról szoríthatnak és szavazhatnak, aki pedig a kulisszatitkokra is kíváncsi, a Szinvavölgyisek facebook oldalán nézheti az élő közvetítésüket.

Hajrá Miskolc!

Hajrá Szinvavölgyi!

BNE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában