Helyi közélet

2018.12.21. 17:22

Díjazták a miskolci kórusokat

Miskolc - Véget ért szerdán az I. Advent Miskolc kórusverseny a Szent István téren.

Miskolc - Véget ért szerdán az I. Advent Miskolc kórusverseny a Szent István téren.

A megmérettetés még november 29-én kezdődött, akkor a középiskolás, majd december 7-én az általános iskolás csoportok mérték össze tudásukat. December 14-én aztán a felnőttek is dalra fakadtak.

Kiss János, Miskolc alpolgármestere a versenysorozat döntőjén emlékeztetett, tizenkét kórus háromszázhúsz kórustagja énekelt az elmúlt hetekben a Szent István téren az ország első éneklő fenyőfáján.

- A döntőbe a szakmai zsűri alapján két általános, két középiskolai és három felnőtt kórus jutott de a versenyről senki nem távozott üres kézzel. A legnagyobb ajándék pedig a közös éneklés élménye volt, éppen ennek szellemében szervezte a közösségek adventjét a miskolci polgármesteri hivatal, valamint a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete – hangsúlyozta.

A városvezető azt mondta, külön öröm számára, hogy nemcsak miskolci, hanem környező települések – Szikszó és Mezőcsát – kórusai is neveztek a megmérettetésre.

A kórusverseny egyben jótékonysági rendezvény is volt, hiszen a szervezők a nevezési díjak teljes egészét jótékonysági célra fordítják. Az összegyűlt pénzzel a „Segíts élni!” Alapítványt erősítik, amely a befolyt összegből az újszülöttek ellátásához szükséges eszközökkel támogatja az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött–Újszülöttpatológiai Osztályát, valamint az alapítvány üzemelteti a régió koraszülött-, újszülöttszállítás mentését.

ÉM-TÁ


[related-post post_id="4064903"]

[related-post post_id="4078842"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában