Aki a mindennapok hőseit segíti

Miskolc - Aljegyző, családanya, egészséghős – Nagy Boglárka, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány alapítója.

A közigazgatásban dolgozik, de munkája mellett is sokat tesz az egészségtudatos életmód népszerűsítéséért Nagy Boglárka, az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője, aki három évvel ezelőtt hívta életre a Magyarországi Légimentésért Alapítványt, idén pedig – miután fia benevezte – elnyerte az egyik országos életmódmagazin által hirdetett verseny Egészséghős 2018 szakmai díjat Páciens/Szószóló kategóriában.

Az alapítvány három éve működik, ez idő alatt sok mindent tett a hazai légimentésben dolgozókért. Mit jelent az ön számára az, hogy „egészséghős” lett?

Ez érdekes dolog. Attól, hogy ezt a díjat elnyertem, nem érzem magam másnak. A hétköznapokban végzem a munkámat, aztán amikor hazamegyek, próbálok valami másban kibontakozni. Nem érzem magam hősnek, viszont nagyon jólesett az elismerés. A díjátadás pillanata olyannyira megható volt, hogy erőt kellett venni magamon, hogy a könnyem ne csorduljon ki. Itt kaptam ugyanis egy nagyobb visszajelzést arra, hogy amit csinálok, arra szükség van. Azért mondom azt, hogy nagyobbat, mert a hétköznapokban rengetegen jönnek oda hozzám megköszönni ezt a munkát, a légimentésben dolgozókkal, tulajdonos, üzemeltető Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel is jó viszonyt ápolok, és hálásak a munkámért, de bennem így mégis most tudatosult, hogy a Magyarországi Légimentésért Alapítvánnyal elértünk valamit az elmúlt években. Fontos a többes szám, mert bár alapítóként a díjat én kaptam, de ez egy csapatmunka, így az elismerés is a csapatnak szól.

Civilként érkezett a légimentés területére, pontosan honnan?

A közigazgatásból. Egy néhány száz lelket számláló kis faluban, Szemerén születtem, itt kezdtem pályafutásomat is ügyintézőként, majd 2003-ban itt lettem jegyző. 2015-ben aztán úgy gondoltam, kitekintek a nagyvilágba, kipróbálom magam máshol is. Egészen Borsodig jutottam, Berentére kerültem. Ebben az esztendőben aztán visszahúzott a szívem Abaújba, és az ináncsi közös hivatalban dolgozom jelenleg aljegyzőként.

Mi motiválta arra, hogy létrehozza az alapítványt?

Az egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik az életemben, vagyis az életünkben, hiszen van egy fiam, akit egyedül nevelek. Néhány éve Miskolcra költöztünk, és 2015-ben vele látogattunk ki a miskolci repülőtérre, a gyermeknapi programokra. Ott láttuk meg a sárga helikoptert és ismerkedtem meg a légimentésben dolgozókkal, akik segítőkészek, kedvesek voltak. Miután jobban megismerkedtem velük és munkájukkal, figyelmes lettem arra is, hogy milyen sok mindenre lenne szükség a miskolci bázison, és az is tudatosult bennem, hogy nincs, vagyis akkor nem volt egy olyan szervezet, aki a légimentést, a légimentőket támogatná. Ekkor döntöttem úgy, megalapítom a Magyarországi Légimentésért Alapítványt. Ebben nagy segítségem, támaszom volt barátnőm, dr. Arnóczki Tímea is. Ma már egy ötfős kuratóriummal működünk, melyben mellette védőnő és a légimentésben dolgozó pilóta, orvos és paramedikus is tagként van jelen.

Még egy picit ugorjunk vissza 2015-be. Hogyan adták tudtára a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek, hogy segíteni szeretnének?

Egészen biztos vagyok benne, hogy azt a napot nem fogja elfelejteni dr. Gorove László ügyvezető igazgató. Történt ugyanis, hogy felhívtam őt és kértem, fogadjon minket Budaörsön, a telephelyükön. Ő ezt megtette, majd a megbeszélt időpontban megjelent előtte a mindig „száztíz százalékon” pörgő Nagy Boglárka két önkéntessel, és belevágott a közepébe, hogy mi segíteni szeretnénk. Ekkor már szerveztük Miskolcon azt a tárlatot, mely a légimentők életét, történetét mutatja be, és amelyet ma már országszerte ismernek, hiszen vándorkiállításként járja hazánkat. Ennek volt egy beharangozó rendezvénye, és kértem hozzá az ügyvezető segítségét. Ott, akkor egy pillanatra, lehet, a levegő is megfagyott. Majd létrejött az együttműködési megállapodás is az alapítvány és a cég között, és azóta együtt dolgozunk. Mára eljutottunk oda, hogy rendszeres időközönként tartjuk a kapcsolatot, egyeztetünk, hogy mikor mire van szükség.

Ha már említette a kiállítást, tény, hogy egy népszerű tárlat lett, rengetegen látták, de mi volt a célja, amikor ezt megálmodta?

Egyértelműen az, hogy népszerűsítsem a légimentést, a benne dolgozókat. A helyszínválasztás is teljesen tudatos volt (a kiállítást kormányhivatalokban, járási hivatalokban, ezek osztályain, főosztályain mutatták be – a szerző), hiszen az volt a cél, hogy minél többen lássák ezeket a felvételeket. Múzeumba, kiállítóterekbe az jár, akinek módja van rá, és remélem, sokan vannak így, viszont ügyet mindenkinek kell intéznie, ezért gondoltam, hogy ez a legjobb helyszín. Elképesztő volt, hogy mennyien ismerték fel magukat, barátjukat, hozzátartozójukat, akiken a sárga helikopter hétköznapi hősei segítettek éppen. Ugye, akiért mentőhelikoptert küldenek, sokszor a sérülései miatt nem is biztos, hogy tudta, kik és milyen módon vitték a kórházba, így viszont sokan a megmentőiket ismerték fel. A kiállítás tehát elérte a célját, a megmentettekhez közelebb tudtuk vinni a mindennapok hőseit. Lehet ugyanis, hogy az egészséghős díjat én kaptam, az igazi hősök azonban ők, akik az időjárással dacolva, ünnepektől függetlenül, családjuktól távol az egész életüket a hivatásuknak, a bajba jutott emberek megmentésének szentelik. Nagy hangsúlyt fektetünk egyébként arra is, hogy a fiatalabb generáció megismerje őket, ezért oktatási intézményekbe is ellátogatunk a légimentésben résztvevőkkel, vagy fordítva: iskolai osztályokat hívunk meg egy-egy légimentő-bázisra. Ezek mindig nagyon fontos pillanatok, hiszen túl azon, hogy minden gyerek elámul a nagy sárga helikopter látványától, az életmentés alapjaival is megismertetjük őket. Nagyon fontos a lakossági egészségkultúra növelése, erre manapság – nagyon helyesen – egyre nagyobb figyelem irányul: fontos az újraélesztés elsajátítása, hiszen baj esetén az az első négy perc a legfontosabb, ha nem tudja senki megkezdeni a mellkaskompressziót a mentők érkezéséig, könnyen megtörténhet a tragédia.

Ősszel a miskolci repülőtérre szerveztek „Fuss, hogy mások is túlélhessék!” címmel egy futóversenyt. Az egészségtudatosság mellett a jótékonyság is szerepet kapott ezen. Milyen visszhangja volt a programnak?

Az egyik legfontosabb, hogy a támogatóknak és a nevezőknek köszönhetően összegyűlt a másfél millió forint egy ultrahang (mely hiányzó eszköz volt) beszerzésére, ez a miskolci mentőhelikopteren teljesít majd szolgálatot. A várakozásoknál is pozitívabb volt a rendezvény fogadtatása, hiszen háromszáz főnél több nevezőre nem számítottunk, de ennél jóval többen jöttek el, támogatták törekvéseinket. Fontos az is, hogy az ügyet két nagy cég is felkarolta, hiszen nekik köszönhetően a nevezési díjakat tényleg teljes egészében az új életmentő eszközre tudtuk fordítani.

Elképzelhető, hogy lesznek új futóversenyek is?

Szeretnénk, ha lennének, ehhez viszont a helyi cégek mellett egy olyan támogatóra volna szükségünk, aki az ország minden pontján jelen van, hiszen egy futóverseny megszervezése nagyon költséges. Balatonfüreden és Debrecenben viszont már biztosan lesz ilyen program.

Hogyan tud még segíteni az alapítvány?

Sokféleképpen. Támogatókat keresünk például „új”, korszerű bázisok építésére, hiszen a hét hazai légimentőbázisból csak kettő, a budaörsi és a szentesi épült kimondottan erre a célra. Sármelléken, Pécsett, Debrecenben és Miskolcon viszont új bázisok építése lenne fontos.

A miskolci bázis sorsa – már ami a területet illeti – a közelmúltban megoldódott…

Igen, viszont fontos a mentőhelikopter számára a megfelelő, fűthető bázis, a karbantartó és fertőtlenítő helyiségek és raktárak építése, mert arra szükség lesz. Most nagy célunk azon támogatók felkutatása – és ebben Miskolc önkormányzata, azon belül Pfliegler Péter alpolgármester is segítségünkre van –, akik a miskolci repülőtér csökkentett területén segítenének kialakítani ezeket a helyiségeket, ezzel hosszútávon megoldva a bázis jelenlegi problémáit.

Költői kérdés, de játsszunk el a gondolattal! Mi lesz akkor, ha egyszer minden bázis problémáit megoldják, minden hiányzó eszköz rendelkezésre áll majd?

Nyugton akkor sem tudunk, és nem is akarunk ülni. Egyrészt, az eszközök folyamatosan amortizálódnak, de a viccet félretéve: rengeteg távlati elképzelésünk van! Támogatnánk például a képzéseket, hiszen az orvosok, pilóták és paramedikusok folyamatos képzésen és vizsgákon vesznek részt. A képzést szolgáló eszközök 13 évesek, melyek pótlása rendkívüli fontos lenne. Most például egy határokon átívelő projekten dolgozunk, amely a hazai és a szomszédos országos légimentő bázisok munkatársait hozná össze egy közös szakmai konferenciára, amelyen a saját eseteik mellett más országok tapasztalataiból is tudnának esetleg meríteni. Szeretnénk támogatni emellett a légimentésben dolgozók munkaruha-beszerzését is.

A következő időszakban mindehhez forrás is több állhat rendelkezésre, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan idén is jogosultak már az adó egy százalékára.

Igen, tavaly el sem hittük, hogy mennyien ajánlották fel nekünk ezt az összeget, több mint tizenegymillió forinthoz jutottunk. Ez is egy visszaigazolás volt számunkra, hogy jó úton haladunk, és tovább tudunk dolgozni a jó ügyért. A folytatásban már kampányt is indítunk majd az adók egy százalékáért, és ebben a munkában Csuja Imre színművész állt első szóra mellénk. Ő lesz a reklámkampány arca is, a bejátszásról mást viszont nem szeretnék még elárulni, legyen meglepetés. Ami biztos, nagy öröm vele együtt dolgozni, mert a személyében egy olyan embert ismertünk meg, aki a mi lelkesedésünket is tovább tudja vinni, erősíteni hosszú távon.

- Tajthy Ákos -