Helyi közélet

2018.12.28. 19:00

A legfontosabb a családi összetartás

Karcsa - Különleges dolog történt vele advent harmadik vasárnapján éjszaka.

Karcsa - Különleges dolog történt vele advent harmadik vasárnapján éjszaka.

A postásunk az ünnep előtt egy levelet fontosnak gondolt, így a kezembe kézbesítette. A húgom küldte elsőbbségivel Egerből, hogy a jó kívánságuk még ünnepek előtt célba érjenek. Tudtam és vártam ezt a levelet, hiszen már előzetesen tájékoztatott, hogy különleges dolog történt vele advent harmadik vasárnapján éjszaka. Hirtelen felébredt, valami szépet álmodhatott, mert leírhatatlan boldogság, jó érzés töltötte el. Késztetést érzett, hogy az éjszaka ellenére írjon. Történelem-magyar, hittan szakos tanár, költő. Már régóta, 15 évesen is írt verseket.

Szerette az esti, vagy korai éjszakát az írásra, amikor már mindenki elszenderült. Ez nem a megszokott ébredése volt – mesélte nekem a telefonban. Olyan szeretetet érzett a szívében, hogy az majdnem elpattant. „Gyorsan jöttek a gondolataim, hogy nem tudtam olyan sebesen írni.”

Nem tudja, hogy miért Szent József szemszögéből született a vers és, hogy lett pont 33 soros, de így jött az ihlet. Kértem, hogy küldje el a szokásos üdvözlő lapjával. Most érkezett meg és újra olvasom és elmélkedem is egy kicsit.

Minden születés egy csoda, de ez a legnagyobb csoda a karácsony misztériuma volt. Ez egy kegyelem, isteni sugallat, amiben mi hiszünk, hogy ez a vers megszületett. Azért is örültem ennek a versnek, mert nem sok költeményben szerepel Szent József mint a szent család feje. Most mivel a családok éve van, fontosnak tartom ezt a családi összetartást. Az apa, mint óvó védelmező szerepében.

Toplenszki Józsefné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában