Helyi közélet

2018.11.19. 14:00

Kétezer kötet vár az alsóbereckiekre

Alsóberecki - Átadták a felújított könyvtárat a bodrogközi településen.

Alsóberecki - Átadták a felújított könyvtárat a bodrogközi településen.

Kétezer kötetet számlál az a könyvtár, amelyet szombaton délután adott át dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója és Emriné Bajnok Zita, Alsóberecki polgármestere.

325 települést látnak el

Emriné bajnok Zita köszöntötte a megjelenteket, aki egyebek mellett elmondta, a könyvtár nem költözött nagyon messzire, hiszen ugyanabban az épületben maradt, ahol eddig is volt, csak most adódott lehetőség arra, hogy az eddiginél is méltóbb helyre kerüljenek a kötetek. Így felújították az eddig egy fallal is leválasztott szolgálati lakást és átalakították könyvtárnak.

Az épületnek eddig is mozgalmas múltja volt, hiszen lakták már az iskolások, később az óvodások és a most felszabadult két helyiségben fogják majd kialakítani a helyi művelődési házat.

– Köszönhetően a múlt örökségének, itt a Bodrogközön aprófalvas településekkel vagyunk körülvéve – mondta köszöntőjében dr. Hörcsik Richárd. – Az ilyen településeken a kicsit is megbecsülik és az ilyen látszólag apró fejlesztésnek is örülnek. Az örömre meg is van az ok, hiszen ez a könyvtár minden családot érint a településen, újabb közösségi teret teremt, ahol összejöhetnek az emberek, a különböző generációk, ezért köszönet illeti a megyei könyvtár vezetését és Alsóberecki polgármesterét, hogy megragadták ezt a lehetőséget.

– 325 települést látunk el a megyében – mondta a megnyitón dr. Prokai Margit. – Alsóbereckivel együtt állami támogatásból több mint 50 könyvtárat újítottunk fel és adtunk át. Ennek köszönhetően ez a könyvtár is lehetőséget ad a megszokott könyvtári szolgáltatások mellett a község múltjának digitalizálására, a még meglevő hagyományok ápolására és továbbvitelére.

Ém-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában