Helyi közélet

2018.11.17. 11:35

Asztalosok, ácsok, mérnökök, informatikusok kerestetnek Miskolcon

Miskolc - A gyerekeket már óvodáskorukban érdemes bevonni a munkákba, hogy kiderüljön, mi érdekli őket.

Miskolc - A gyerekeket már óvodáskorukban érdemes bevonni a munkákba, hogy kiderüljön, mi érdekli őket.

November a nyílt napok hónapja, amikor a középiskolák igyekeznek bemutatni képzési kínálatukat leendő diákjaiknak. Választani azonban nem könnyű. Gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola? És utána? Főiskola, egyetem, vagy valamilyen szakma elsajátítása? Mi lesz jó a gyereknek? Miből tud majd megélni? A szülők is gyakran teszik föl ezeket a kérdéseket a napokban.

Érdemes tudni, hogy az utóbbi években sokat változott a szakmunkások elhelyezkedési lehetősége és anyagi megbecsülése. Felmérések szerint a szakmunkások fizetése lassan megközelíti a diplomásokét. Azt is fontos tudni, hogy akármilyen diploma nem elég a biztos megélhetéshez. Az elhelyezkedés és a fizetés szempontjából az informatikai végzettség vezet, de jók a lehetőségek a mérnöki, a jogi és a gazdasági területen szerzett diplomákkal is.

Egyre gyakrabban halljuk, hogy a magyar gazdaságból több ezer szakmunkás hiányzik. Emiatt a hiányszakmákat választó fiatalokat az állam ösztöndíjjal támogatja. De végül ki dönt a pályaválasztásról a családban? És mi történik, ha a szülő és a gyerek elképzelése nem egyezik?

A barátja után

– Épp a napokban volt egy olyan esetem, amikor a szülő egy biztos szakma felé szerette volna terelni a gyerekét, neki viszont teljesen más az érdeklődése és az elképzelése. Nehéz kérdés, valóban konfliktushelyzetet teremthet a családban – mondta lapunknak Virágné Kiss Éva tanácsadó szakpszichológus. – A szülőket befolyásolhatják az eddigi tapasztalatok, akár a saját foglalkozása, vagy a család hagyományos foglalkozásai. Van-e olyan pálya, ami generációkon keresztül ismétlődött? Melyikhez fűződik pozitív vagy negatív élménye? A gyerek választását tehát ez is befolyásolja, de például az is, hogy a barátja melyik iskolába megy. Szintén valós történet, hogy az egyik diák azért jelentkezett fodrásznak, mert a barátnője is ezt a pályát választotta. A gyakorlatok során azonban kiderült, hogy nem bírja a folyamatos állást, a monotóniát. Tehát nemcsak az a fontos, hogy egy képzettséggel el tud-e majd helyezkedni a gyerek, és hogy jó fizetése lesz-e, hanem az is, hogy az ő egyénisége, képessége megfelel-e az adott pálya követelményeinek. Mert van olyan gyerek, aki közösségben szeret tevékenykedni, jól kommunikál, szívesen lép interakcióba másokkal, de vannak olyanok is, akik inkább magányosan tudnak eredményesen dolgozni – hangsúlyozta a szakember.

Ismertessük meg vele!

Jelezte: körülbelül egy évtizede az a közvélekedés, hogy diplomát kell szerezni, mert azzal lehet jól érvényesülni. Ezért mindenki, aki csak teheti, egyetemre jelentkezik. A mindennapi élet azonban azt mutatja, hogy sok olyan felsőfokú végzettség van, amivel nem lehet jó állást találni. A szakmunkások viszont most már hiányoznak a munkaerőpiacról. Ma már például a kőműves, a burkoló, az ács, az asztalos, a tetőfedő vagy a bádogos nagyon jól keres. Nem utolsó szempont az sem, hogy ezekkel a szakmákkal saját maga ura lehet a szakember. Maga osztja be az idejét, a pénzét és a munkát. Virágné Kiss Éva szerint szemléletváltásra lenne szükség a szülők részéről.

A könnyebb pályaválasztás érdekében azt tanácsolja: a gyerekeknek már óvodás koruktól mindenféle mesterség alapjait meg kell mutatni. Vonjuk be őket a kertészkedésbe, az állattartásba, a konyhai munkába, a barkácsolásba, de akár egy zár vagy villanykörte kicserélésébe is. Ne az legyen a szülő szlogenje, hogy „neked nincs más dolgod, csak a tanulás”, hanem a gyerek életkorának megfelelően bízzunk rá különböző munkákat. Így derül ki serdülőkorára, hogy mi keltette föl az érdeklődését, mihez van tehetsége. Ha pedig még ekkor sincs fogalma arról, hogy mivel szeretne foglalkozni, érdemes ellátogatni néhány gyárba, üzembe, munkahelyre, hogy a gyerek lássa, melyik szakember mivel foglalkozik. Ha még ennél is több segítség kell, a pályaválasztással foglalkozó szakemberek különböző tesztekkel tudják mérni a gyerek képességeit és irányultságát.

A pszichológus jelezte: a szülőknek azt is tudniuk kell, hogy a most iskolapadban ülő diákok olyan álláshelyeket fognak betölteni, amelyek ma még nem is léteznek. Valószínűleg a mostani diákoknak életük során többször kell majd pályát módosítaniuk, és rájuk különösen igaz lesz az élethosszig tartó tanulás. Tehát a mostani döntés nem számít véglegesnek, csupán az első lépcsőfoknak, mutatott rá a szakember.


Ők nagyon hiányoznak

Megyénkben ebben a tanévben az alábbi szakmák számítanak hiányszakmáknak. Akik ezeket választják, a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjra jogosultak: ács, állattartó szakmunkás, asztalos, épület- és szerkezetlakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, gyakorló ápoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kistermelői élelmiszer-előállító, falusi vendéglátó, kőműves, mezőgazdasági gépész, szociális gondozó és ápoló, szoftverfejlesztő, vegyésztechnikus, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő, vízgazdálkodó technikus, vízügyi szakmunkás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában