Helyi közélet

2018.11.13. 11:01

A Fiatal vállalkozók hetén

Miskolc - Behálózhatja a világot a miskolci palacsinta, terjeszkedik a Creppy.

Miskolc - Behálózhatja a világot a miskolci palacsinta, terjeszkedik a Creppy.

A Creppy Palacsintaházban nyitották meg hétfőn a Fiatal vállalkozók hetét, melynek keretein belül Miskolc mellett nyolc magyar vidéki városban és Budapesten is számos programmal várják a piac ifjú szereplőit és azokat a kreatív alkotókat, akik az alkalmazotti lét helyett inkább önmaguk foglalkoztatóivá válnának, és valami újat adnának a világnak.

Az egészséges életmód és táplálkozás hozzájárul a test fitten tartásához.” Dr. Bacskó

Nem lehet irodába zárni

– Évről évre nő hazánkban a vállalkozói kedv és egyre több kedvezmény segíti azokat, akik saját elképzeléseiket szeretnék megvalósítani – hangsúlyozta a 42 ezer főt tömörítő Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke, Inotay Petra.

A szervezet vezetője azt is kiemelte, hogy az y generáció tagjainak jelentős része nem tud kibontakozni a klasszikus alkalmazotti lét keretein belül, nem viselik el, ha bezárják őket 8-10 órára az irodába. Számukra az atipikus foglalkoztatás, például az internet segítségével bárhonnan ellátható feladatkör vagy a vállalkozói lét jelenthet ideá­lis formát.

A világhír küszöbén

A rendezvény házigazdája, aki a FIVOSZ észak-magyarországi régióvezetője is, bejelentette, hogy a Palacsintaház kinőtte a helyi vállalkozás kereteit és francishe rendszerben várhatóan egyre több Creppy étterem nyílik majd hazánk és idővel a világ számos pontján is. Oszlánczi Réka elárulta, az általuk kidolgozott hálózati modell bekerült a világ húsz legjobb franchise rendszere közé.

A szakmai programon az érdeklődők jól menő cégek vezetőitől tudhatták meg, mi a siker titka. Támogatásokról, döntési technikákról, üzletfejlesztésről is hallhattak a vállalkozó kedvű fiatalok, akik kapcsolatokat is építettek a munkavacsora során.

ÉM-JA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában